Budai Gyula inkább fogathajtásban mérné össze erejét Fekete-Győr Andrással

  • narancs.hu
  • 2021. január 17.

Belpol

Vajon Németh Szilárd mivel áll elő? Birkózás?

„A szigetkörnek mi köze van a katonai alapkiképzéshez? Megint nem néztél utána!” – kezdi Facebook-bejegyzését Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő. Pár órája írtuk meg, hogy Fekete-Győr András kihívta egy szigetkörre Budait, valamint Németh Szilárdot, miután a két politikus beszólt a Momentum elnökének. Fekete-Győr ugyanis élesen kikelt a miniszterelnök fiának, Orbán Gáspárnak a 40 millió forintos, államilag finanszírozott brit „elitképzésével” kapcsolatban. 

„Az én ajánlatom, ha versenyezni, vagy erőt összemérni szeretnél, egy kettes fogathajtó verseny. Tudod ez egy hagyomány őrző (sic!) magyar sport! Tudod, András, amikor szlalomozni kell a selybák között, miközben a lovak mennek ezerrel, hogy te is értsd, hogy miről beszélek” – írja Budai a Facebookon. 

 

 Egyébként valaki meghirdetett a Facebookon egy májusi eseményt Budai Gyula, Fekete-Győr András és Németh Szilárd futóversenye néven. 

 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."