Czeglédy újabb vétsége: túl sokat olvas

  • narancs. hu
  • 2018. október 9.

Belpol

Több tucat könyvet halmozott fel a zárkában Czeglédy Csaba, ezért fegyelmi fenyítésben részesítették. Ki is vizsgálták ám rendesen.

Fegyelmi fenyítést kap Czeglédy Csaba, amiért megsértette a zárka- és körletrendet – derül ki a hvg.hu birtokába került fegyelmi határozatból. A több mint egy éve előzetes letartóztatásban lévő baloldali politikus bűne: túl sok könyv volt nála a cellájában.

A múlt nyár óta előzetesben lévő baloldali politikus-jogász ugyanis „fegyelmi fenyítést” kapott, miután az engedélyezett mennyiségen felül – a határozatból nem derül ki, pontosan mennyit lehet a zárkában tartani – 47 könyvet „halmozott fel” cellájában.

Az esetet előbb egy első-, majd egy másodfokú fegyelmi eljárás során vették górcső alá, amikor is több bizonyítékot is beszereztek .

MIvel „kerülnie kell a felhalmozást”, ezért a „fegyelmi jogkör gyakorlója helyesen arra jutott, hogy fegyelemsértést követett el” a bv-intézet házirendjének megszegésével.

Czeglédy az eljárás során „nem vitatta”, hogy túl sok könyve van, végül „fegyelmi fenyítésként” egy hónapra eltiltották a börtönprogramokon való részvételtől.

A határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs, így múlt héten Czeglédy egyik ügyvédje két nagy szatyornyi könyvet hozott el tőle – megakadályozva a további bűnelkövetést.

Tavaly június közepén vették őrizetbe vették a közel 3 milliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagját, köztük a szocialisták szombathelyi önkormányzati képviselőjét, Czeglédy Csabát. A nyilvánosságot alapvetően Czeglédy miatt érdekli az ügy. Strómanok, kamucégek, áltevékenység – az ügy hétteréről alábbi cikkünkben olvashat részleteket.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.