Diplomáciai karriert ajánlottak Magyar Péternek, de nem akarta itthon hagyni a gyerekeit

  • narancs.hu
  • 2024. február 22.

Belpol

Ez történt azon a bizonyos találkozón a Karmelitában, állítólag. 

A lényeg az volt, hogy a válásommal kapcsolatban, illetve annak az intézésével kapcsolatban hívott be egy miniszter egyeztetni, és ott tett nekem különböző ajánlatokat, amit én visszautasítottam. Hiszen nem szerettem volna külföldre menni és diplomáciai karrierbe kezdeni ismét, és itt hagyni a három gyerekemet Magyarországon” – nyilatkozta Magyar Péter az RTL Híradónak. 

Varga Judit volt férje korábban azt nyilatkozta, a Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita kolostorba hívták egyeztetésre 2020-ban, hogy a válásáról beszéljenek, ugyanis feleségével, Varga Judit akkori igazságügyi miniszterrel akkor épp megromlott a kapcsolatuk, ezt akarták vele átbeszélni. „Behívtak a Karmelita kolostorba, és azt mondták, hogy ha ez és ez fog történni, akkor ezt és ezt választhatom. És mondtam, hogy nem” – fogalmazott a korábbi interjúban, amit most kiegészített további részletekkel. 

A csatorna emlékeztetett, hogy az állítólagos találkozó téma volt a Nemzetbiztonsági Bizottság keddi zárt ülésén. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint ezen kiderült, hogy „a hazai titkosszolgálatok egyetlen tagja sem folytatta le vele az általa említett személyes találkozót”. Magyar Péter szerint azonban ő sohasem mondta, hogy a titkosszolgálat egy tagjával tárgyalt Karmelitában. Megismételte, hogy egy miniszter próbálta győzködni, de azt nem árulja el, ki.  

„Szükségtelennek tartottam megnevezni ezt az illetőt, szerintem aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet, vagy hallgatta a Partizán-interjúmat, az össze tudja tenni a képet, és pontosan tudja, hogy kire gondoltam” – mondta Magyar Péter. A Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója korábbi posztjaiban főleg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert nevezte meg. Magyar azóta tár fel részleteket a rendszer működésével kapcsolatban, hogy a kegyelmi botrány miatt lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, valamint Varga Judit is. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.