Dobrev: "Ha az ellenzéki pártok összefognak, akkor képesek győzni"

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. október 24.

Belpol

A 9 éves DK-t az Európai Parlament elnöke is köszöntötte.

Az ellenzéki összefogás fontosságát hangsúlyozták, illetve a Demokratikus Koalíció történetét elevenítették fel a DK politikusai a párt kilencedik születésnapi rendezvényén, amelyet a járványhelyzet miatt online tartottak meg.

A kisfilmekben bejelentkező megszólalók közül elsőként Dobrev Klára, a DK EP-képviselője beszélt, aki azt mondta, hogy a tavaly október 13-i önkormányzati választáson nem csak maguknak, de az egész világnak bebizonyították az ellenzéki pártok, hogy ha összefognak, akkor képesek győzni. A teljes ellenzéki összefogás tíz év után először mért komoly vereséget az Orbán-rendszerre – tette hozzá. Mint mondta, az ellenzéki pártok azóta azt is bebizonyították, hogy nemcsak kampányolni és győzni képesek együtt, hanem kormányozni is, még ha jelenleg csak városokat és kerületeket irányítanak is.

Az EP-képviselő azzal foglalta össze mondanivalóját, hogy az összefogás volt a változást hozó recept egy éve, és ez lesz a recept 2022-ben is. A közös listából lesz közös győzelem, a közös győzelemből lesz közös Magyarország – szögezte le.

A DK polgármesterei rövid videóüzenetekben jelentkeztek be, ahol az általuk elért eredményeket sorolták fel, szintén az összefogás sikerét hangoztatva. A kisfilmekben megszólalt Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi, Tóth József polgári, László Imre újbudai, Niedermüller Péter erzsébetvárosi, Baracskai József zalaszentgróti, Kiss László, óbudai és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester.

Gyurcsány Ferenc saját politikai pályafutását, valamint a párt történetét elevenítette fel miniszterelnökké választásától a 2006-os választási győzelmen, az őszödi beszéden és lemondásán keresztül egészen a DK megalapításáig és mai helyzetéig. Az őszödi beszédről azt mondta, azzal csak felrázni akarta akkori MSZP-s párttársait, a 2006-os tüntetéseket pedig jobboldali puccskísérletnek nevezte.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke szintén videóüzenetben köszöntötte a DK-t. Az olasz politikus azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció fiatal párt, amely az elmúlt években jelentős sikereket ért el. Hozzátette, hogy a DK elkötelezetten és szilárdan támogatja az Európa-párti szellemiséget.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.