Egy hét alatt dőlt meg a meleg- és a hidegrekord is

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 16.

Belpol

Boris lehűtötte a forró várost.

Megdőlt vasárnap Budapesten a hidegrekord, a HungaroMet mérései alapján ugyanis a János-hegyen csak 9,4 fokig emelkedett a levegő nap közben. Ez különösen annak fényében megdöbbentő, hogy egy héttel korábban, szeptember 8-án hajnalban csak 21,2 fokra hűlt le a levegő Lágymányoson.

Egy hét leforgása alatt tehát rekordmelegről rekordhidegre hűtötte a Boris nevű ciklon a Kárpát-medencét. A folytatás ehhez képest jobb lesz. Ahogy a ciklon elhagyja a térségünket, a levegő melegedni kezd. A hét közepén a nap is kisüt végre és visszatérnek a kellemes húsz fok feletti maximum hőmérsékletek. Így verőfényes napsütésben tetőzhet a Duna.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ne nézd a monitort egy hétig, ha nem muszáj! Mi az a digitális detox, miért fontos, és milyen pozitív hozadékai vannak?

Csendben üldögélés, függönyminta bámulás, papírújság olvasás, Barbizás a gyerekkel – ilyesmiket is csinálhat az ember, ha kiszakítja magát a monitor elől. A Kék Pont Alapítvány által szervezett egyhetes digitális detox-program eredettörténetéről és az „elvonón” szerzett saját élményeiről Dávid Ferenc programfelelős, az alapítvány munkatársa mesélt a Magyar Narancsnak.

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.