Bár a Figyelő nevű kormánylap őt hozta fel példának a Magyar Tudományos Akadémia liberális elhajlására, a roma LMBTQ-identitást kutató, meleg és roma szociológus valójában már nincs akadémiai kötelékben. Sőt, az ország elhagyását tervezi.
E heti lapszámunk interjújából idézünk.
„Magyar Narancs: Az életed során sokszor ért hátrányos megkülönböztetés, meglepett, hogy a kormánylap a tudományos tevékenységed miatt ellenséget farag belőled?
Máté Dezső: Egyáltalán nem, egy ideje már egyértelmű számomra, hogy nincs jövőm Magyarországon. Ugyanakkor hatalmas megtiszteltetés ilyen neves kutatók között bűnbakként szerepelni. Hiába támadják ezzel az MTA-t, úgy látom, az utóbbi években egyáltalán nem tobzódott a tudományos élet romakutatásokban, sőt szerintem kifejezetten érdeke az államnak, hogy ne legyenek ilyen munkák, kutatások. Az utolsó igazán nagy reprezentatív országos romakutatás 2004-ben volt, amit Kemény István vezetett. Pár hónapja már én sem vagyok a Kisebbségkutató Intézet munkatársa, fogalmazzunk úgy, lejárt a szerződésem.”
Az interjúban szóba kerül Máté Dezső gyerekkora is: hatéves volt, amikor anyja meghalt, csavargó apja egy Somogy megyei romatelep viskójából rabolta el. Hajléktalanként éltek, guberáltak, az apát körözték. Iskolába nyolcévesen került, szegregált környezetbe. Jól tanult, magának való gyerek volt, mássága miatt megverték, sértegették. Az olvasásba menekült, bejutott az egyetemre, összegyűjtötte a pénzt a kollégiumra. Három diplomát szerzett, jelenleg doktorandusz.
„Az én történetem csak egy. Nekem valami miatt sikerült. Több ezer roma egyetemista és diplomákkal rendelkező roma ember ért el nagyon szép sikereket, csak sajnos sokan közülük elhagyják az országot. Van egy mély történetem, próbálok rajta túljutni, csak elég nehéz. Ennyire sikerül. Rémálmaimban úgyis visszakúsznak a traumatikus élmények.
MN: Milyen élmények?
MD: Iskolai atrocitások jönnek elő a legtöbbször, a lebuzizások a telepen, tízévesen, amikor még azt sem tudtam, mit jelent a szó, mit jelent melegnek lenni. De a többiek már érzékeltek valamit. Megvertek, sokszor. Én is éreztem, hogy más vagyok, hogy nem tartozom a többséghez, de nem feltétlen tudtam, miért. Ezt érezték rajtam, »nem tartozik közénk«, ezt mondták. És tényleg olyan voltam, aki nem tartozik közéjük. Most is olyan vagyok. Az LMBTQ közösségben is előjön, hogy nem tartozom közéjük, a roma közösségben is, a tudományos életben is érzem, hogy szerintük nem tartozom közéjük, a magyar közösségben meg pláne… nap mint nap.”
A teljes interjú a Magyar Narancs friss számában olvasható!
Interjúnk megjelenésének napján a Magyar Idők véleményrovatában Jeszenszky Zsolt görgette tovább a Figyelő által elindított labdát, ám a szerző nem elégszik meg a megbélyegző listázással. Azt is deklarálja, hogy ha a „politikailag motivált”, „progresszív-liberális agymenéseket a világ normális részére továbbra is ráerőltetni igyekvő” „kamutanulmányok” szerzőinek nincs jövője az Akadémián, akkor értük „nem kár”. Közben mellékesen az LMBTQ-t szexuális aberrációként és devianciaként írja le. „Kedvenc példája a liberális kamuagymenésre” Máté Dezső, egyedül őt nevesíti a szerző a célkeresztbe vett kutatók közül.
