Együttműködnének az ellenzéki pártok az időközi polgármester-választásokon

  • narancs.hu
  • 2018. április 30.

Belpol

Szerdán tárgyalnak erről, a Jobbikot nem hívták.

Miután Kocsis Máté józsefvárosi és Hajdu László XV. kerületi polgármester parlamenti mandátumot szerzett, a két budapesti kerületben időközi polgármester-választást kell tartani.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi politikusa azt szeretné, ha az ellenzék ezeken közösen indulna, ezért szerdára egyeztetésre hívta a pártok képviselőit – írja a Népszava.

Horváth szerint a Kétfarkú Kutya Párton kívül már mindenki jelezte, hogy eljön a megbeszélésre, a Jobbikot viszont nem is hívták, mert velük – legalábbis Budapesten – nem szükséges együttműködni a győzelemhez.

Horváth Csaba előválasztást is szeretne, ezt az ötletet viszont egyelőre hűvösen fogadták a többiek, nem utolsósorban azért, mert kevés idő lenne rá: a józsefvárosi választást július 8-ra tűzték ki.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.