Február elején a Köziratok magánkézben címmel megrendezett konferencián a beszámolók szerint a Politikatörténeti Intézet (PTI) levéltárának igazgatója, Horváth Julianna nem kaphatott szót, nem reagálhatott az általa vezetett intézményt ért támadásokra. Mégpedig azért nem, mert nem maradt idő érvei meghallgatására. Ezen a tanácskozáson jelentette be Gyimesi Endre "levéltárakért felelős miniszteri biztos", hogy módosítani kell a '95-ös levéltári törvényt, mivel "a jövő nemzedékei akkor látnak majd tisztán, ha a történelmi iratok, például a pártiratok közgyűjteményekbe kerülnek, és kutathatóvá válnak".
Azt azonban, hogy a megcélzott Politikatörténeti Intézet levéltára jelenleg is kutatható, akár az aznapi Magyar Hírlapból is megtudhatta a miniszteri biztos; a konferencia beharangozásaként Lakos János, a Magyar Országos Levéltár (hétfőtől: Magyar Nemzeti Levéltár) címzetes főigazgatója adott interjút többek között a Politikatörténeti Intézet (az egykori Párttörténeti Intézet jogutódja) viselt dolgairól. A "megfelelő" tónusban, természetesen, de a kutathatóság tényét ő sem tagadta. A beszélgetés amúgy arra fókuszált, hogy a Horn-kormány idején megalkotott szabályozás túlzottan szűken értelmezi a köziratok fogalmát, ezért kezelhette a létező szocializmus állampártjaihoz kapcsolódó társadalmi és ifjúsági szervezetek (Nőszövetség, Úttörőszövetség, szakszervezetek, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, KISZ) iratanyagát a Politikatörténeti Intézet magánlevéltára. Már itt felmerült, hogy a "baloldali mozgalmakban részt vevő személyekről" készített belügyminisztériumi kartonokra is érdemes figyelni, az újságírói érvelés szerint azért, mert ezek alapos tanulmányozása révén "nyilván szertefoszlana néhány istenített kommunista vezető mítosza" - ami Lakos szerint is "elképzelhető".
Állampárt visszamenőleg
A szigorú szakmaiság ilyen légkörében már nem is feltűnő az a fejtegetés, miszerint "a háború előtti szociáldemokrata párt anyagai viszont valóban ott vannak, az 1945 és 1948 között működő SZDP anyagairól pedig a politikai utódok nyilatkoztak úgy, hogy őrizze azokat az MSZP. Mindennek az az oka, hogy csak az MDP-re és az MSZMP-re lehetett kimondani, hogy állampárt volt, tehát csak az ő irataik kerülhetnek az állam tulajdonába". Nem egészen világos, hogy a szociáldemokrata pártról miért és mi alapján kellett volna kimondani, hogy állampárt volt, az egyetlen magyarázat az lehet, hogy az erőszakosan rájuk kényszerített pártegyesítés az MDP jogelődjévé tette őket, így visszamenőleg osztozniuk kell annak állampártiságában. Mint látni fogjuk, ez a döbbenetes logikájú felvetés nem maradt pusztába kiáltott szó: nem sokkal később módosító indítvánnyá ért, a beszélgetés többi része pedig törvényjavaslattá.
Az időközben távozó Réthelyi Miklós miniszter nyújtotta be áprilisban a levéltári törvény módosítását, melynek 9. §-a előírja, hogy "az 1944-89 között működő" állampártok, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), valamint minden hozzájuk kapcsolódó szervezet minden irata "az állam tulajdonát" képezi: vagyis - Lakos javaslatának megfelelően - társadalmi szervezetek anyagait is tervezik államosítani. Annak, hogy miért 1944 a kezdő dátum annak ellenére, hogy az MDP 1948-ban alakult, alighanem az alaptörvényben kell keresnünk a magyarázatát: a Nemzeti hitvallás sorai szerint Magyarország akkor vesztette el állami önrendelkezését. A köziratok fogalmának bizonyos mértékű kiterjesztésére tett javaslat vitaképes is lehetne; az érvelés, mely szerint a korszak társadalmi szervezetei nem tekinthetők valódi társadalmi szervezeteknek az állampárttól függésük miatt, meg is állhatná a helyét, és akár indok is lehetne arra, hogy közlevéltárakban őrizzék a velük kapcsolatos dokumentumokat. Ha mindezt elfogadjuk is, akkor sem világos, hogy miért kell beavatkozni egy államilag kontrollált, jól funkcionáló rendszer működésébe. Mi kára származna abból a magyar történelmi önismeretnek, ha tiszteletben tartaná például a SZOT-jogutód MSZOSZ döntését - ha már a szervezet úgy döntött, hogy a jogelődjére vonatkozó dokumentumokat a szakszervezeti levéltár megszűnése után a Politikatörténeti Intézetnél kívánja tárolni? Hogyan érinti ez a rendelkezés a magántulajdon szentségét? Továbbá miért ne kezelhetné egy baloldali történeti intézet a baloldali mozgalmak múltjára vonatkozó dokumentumokat, ha azok kutatását nem akadályozza, de működésének szigorú állami felügyelete miatt nem is akadályozhatná? A kormány döntése - képtelen túlzásait leszámítva - inkább fölöslegesnek és károsnak tűnne, mint felháborítónak, ha nem lepleződne le ennek is minden egyes mozzanatában a történelem kisajátításának a szándéka. És persze ha nem lennénk túl az 56-os Intézet megszüntetésén, ha nem tudnánk, hogy a kormányváltás óta a Politikatörténeti Intézet egyetlen fillér állami támogatást sem kap, és ha az államosítást valódi szakmai és politikai vita előzte volna meg, amelyben a PTI is kifejthette volna az álláspontját.
A törvénymódosítás története Gyimesi biztos és a jobb sorsra érdemes L. Simon László egyik módosító javaslatának benyújtásával vett abszurd fordulatot. A két honatya, Lakos ötletét megfogadva, az MDP és az MSZMP "jogelődeinek" iratait is el kívánta szedetni a Politikatörténeti Intézettől. Javaslatukhoz azt a hajmeresztő indoklást biggyesztették, hogy "a Magyar Dolgozók Pártja jogelődeinek iratai szintén az állampárti iratok közé sorolandók". A Horthy-rendszerben tevékenykedő illegális kommunista párt tehát Gyimesiék szerint - jogelőd mivoltánál fogva visszamenőleg - állampárt volt a két háború közötti Magyarországon. A javaslat, melyet a téma kormányzati felelőse közösen nyújtott be a kulturális bizottság elnökével, és amely át is ment a Házon, végképp komolytalanná tesz minden mérlegelést a kormánypártok szempontjaival kapcsolatban.
Az alaptörvény gyalázatos átmeneti rendelkezései, melyek szerint az MSZP osztozik az állampártok minden felelősségében a rákosista rémuralomig visszamenőleg, szintén beszélnek az MSZMP jogelődeiről, melyeket szintén "állampártként" határoznak meg, és "a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetekről" sem feledkeznek meg. Mindezek a szöveg szerint "bűnöző szervezetek" voltak. Az átmeneti rendelkezések tehát pontról pontra megfeleltethetők a levéltári törvény módosításának, és minden további nélkül a jogelődök közé érthetjük a szociáldemokratákat is, mind az iratátadás, mind - alighanem - a "bűnözés" tekintetében.
Költözés
Miután iratai jelentős részétől megfosztja, a PTI-t még a gyors költözésre is rá kívánja beszélni a kormányzat. Jelenlegi helyére a Kúria érkezik a tervek szerint, ha helyet találnak az ugyanott székelő Néprajzi Múzeumnak is. A költözés, ha megvalósulna, több tízmilliárd forintot emésztene fel, ami persze nem feltétlenül akadály, mivel a miniszterelnök tudatta: hangsúlyt helyez rá, hogy "a Kúria újra régi fényében ragyogjon". Az intézetet Gál András Levente, a "Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos" mindenesetre nagy hévvel próbálja rábeszélni a távozásra. Ők mennének is, ha megfelelő ellentételezésben részesülnek. Gál szerint azonban nincs semmi, aminek az ellenértékét kérhetnék, ugyanis az a szerződés, amely 1990-ben megalapította az intézetnek az ingatlanra vonatkozó használati jogát, semmis. Az ekkoriban hatályos földtörvény ugyanis, érvel Gál, nem tette lehetővé a kezelő számára, hogy "megterhelje" a kezelésében lévő ingatlant. Mindazonáltal azt is tudatta, hogy a PTI értékteremtő munkájára való tekintettel hajlandó volna valamiféle helyet biztosítani a kormány az intézetnek. Földes György, az intézet igazgatója sokszor elmondta: arra gyanakszik, hogy a levéltári állomány apadása után már joggal hivatkozhat a kormány arra, hogy jóval kisebb hely is elég lesz nekik, ugyanakkor hangsúlyozni szokta azt is, hogy tárgyalásaikon szerzett benyomásai szerint Gál András Levente is törekszik a megegyezésre. A jogi helyzet mindenesetre korántsem olyan egyértelmű, amilyennek Gál láttatja: a törvény a kormánybiztos idézte szakaszát közvetlenül megelőző bekezdésében úgy rendelkezik, hogy "a kezelő a kezelésében levő ingatlant a jogszabályok keretei között adhatja bérbe, haszonbérbe, használatba". Vagyis a jogszabály, bár általában a megterhelést - ha jogszabály másként nem rendelkezik - tiltotta, a használatba adást engedélyezte, vagyis kivette a "megterhelés" további esetei közül.
Megkérdeztük az ügyben illetékes Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot is, mit gondol a törvény fényében a PTI használati jogáról, de lapzártánkig nem kaptunk választ.
