Feljelentések a nyugdíjpénztárak ellen

Harmadik félidő

  • Mészáros Bálint
  • 2012. június 24.

Belpol

A kormányzat igyekszik a magánnyugdíjpénztárakat bűnszövetkezetnek beállítani. Nem lesz könnyű a törvényszegést rájuk húzni, de nem is ez a lényeg.

Sokat köszönhet a jelenlegi kabinet a Horn-kormánynak, amiért az 1997-ben megalapította a magánnyugdíjpénztárakat. Nemcsak azért, mert így félretett és ezzel utódja unortodox politikájához rendelkezésére bocsátott háromezer-milliárd forintot, hanem mert a pénztárak kimeríthetetlennek tűnő muníciót szolgáltatnak a mostani kormányzat látszattevékenységéhez is.

Tehették

Noha a pénztári szektor mérete már nem emlékeztet a két évvel ezelőttire, a maradék pénz megkaparintása sem nagy kihívás (egyszerű törvénymódosítással megoldható volna), mégis újabb offenzívába kezdett Selmeczi Gabriella és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI). A hivatal egy évvel ezelőtt kezdte vizsgálni a korábbi taglétszámok szerinti öt nagy pénztár működését (az egykori piacvezető OTP kimaradt az ellenőrzésből). A hivatal arra jutott, hogy a pénztárak nagyon drágán működtek, ezért alacsony nettó hozamokat értek el, illetve több pénztárnál törvénytelenségeket is találtak; a KEHI elnöke feljelentéseket tett. Bár a miniszterelnöki megbízott asszony és a hivatal elnökének kommunikációja az ellenkezőjét sugallja, a nem hatékony és a törvénytelen gazdálkodás korántsem ugyanaz.

Az ellenőrök megállapították, hogy az érintett cégek 2000-2010 között 230 milliárd forintot költöttek saját működésükre, illetve 93 milliárdot vagyonkezelésre, s így a tízéves periódusban átlagosan alig nagyobb nettó hozamokat értek el, mint amennyi az infláció volt. A számítás valószínűleg korrekt, csak éppen nincs benne semmi újdonság. A rossz hatékonyságú működés ugyanis szimplán a jogszabályi környezetből adódott, ami viszont régóta közhely (lásd: Korlátolt felelősségű társaságokMagyar Narancs, 2006. december 21.). A magánnyugdíjpénztárak szövetkezeti formában működtek, azaz minden tag egyúttal tulajdonos, tehát döntéshozó is volt. A tagok természetesen nem éltek döntési jogkörükkel, a látszat-önkormányzatiság viszont alkalmat adott a pénztárak menedzsmentjeinek a felelősség elkenésére. A nonprofitnak hazudott működés során a pénztárak mögött álló bankok és biztosítók a magas működési és vagyonkezelői költségeken kerestek, az ügyfelek meggyőzését pedig nem a hozammutatókkal, hanem kiterjedt üzletkötői hálózatukkal érték el. Eközben a befektetési politikájukat is a maximális kockázatkerülés jellemezte, szinte kizárólag állampapírokat vásároltak. A magyar közpolitika tükre, hogy a változtatásra közel tíz évet kellett várni. Törvénymódosítással a működési és vagyonkezelői díjakra 2007-ben maximumértékeket vezettek be, illetve életkor alapján nagyobb részvényhányadot tartalmazó portfóliókba sorolták be a tagokat - balszerencsére pont a válság előtt, ami időlegesen padlóra vitte a vagyonértéket.

De a leglényegesebb: a Bajnai-kormány 2009-ben teljesen új törvényt alkotott, amit a parlament el is fogadott. A szövetkezetekből "rendes" nyugdíjbiztosítók jöttek volna létre, számon kérhető tulajdonossal, fizetésképtelenség esetére tőketartalékkal, összehasonlítható teljesítménnyel, tényleges járadékszolgáltatási képességgel. Ezt támadta a Fidesz a "Nem engedjük a magánpénztárakat privatizálni!" jelmondatával, ami akkor még szakpolitikai mélypontnak számított - majd csak kormányon sikerült alulmúlni. (A törvényt Sólyom László nem írta alá, így már nem tudott hatályba lépni.) A rossz gazdálkodási adatok tehát igazak, de azok felemlegetése a jelenlegi kormány képviselőitől szokásos cinizmusra vall. Arról nem is beszélve, hogy javuló nettó hozamokkal a befizetések reálértékét azért a pénztárak megőrizték, míg a vagyont elkobzó "nyugdíjmentő" állam a megmaradt portfólióval erre sem volt képes.

Nem szentek

Most viszont a zagyvaságok kommunikálásán is túllépett a kormány, amikor is hűtlen kezelés és csalás miatt büntetőfeljelentéseket tett. A részletekről semmi nem tudható, ugyanis a KEHI jelentései nem nyilvánosak (ez ellen 1999 óta számos alkalommal fellépett az adatvédelmi biztos, a TASZ perelt is, mindhiába), egy ismeretlen belső anyagra hivatkozva pedig bármi állítható. A hivatalos bejelentés szerint három pénztárnál - Aegon, AXA, Erste - találtak arra utaló jeleket, hogy az önkéntes pénztár költségeit a magánágban számolták el, nem létező tagok után fizettek jutalékot, vagy a működési szabályzattal ellentétesen fizettek bónuszt. Nehéz elképzelni, hogy a néhány milliós, tízmilliós vélelmezett károkozást a több százmilliárdot kezelő pénztárak felső vezetőinek tudtával, netán utasítására követték volna el, ha ugyan történtek ilyenek - de ha lesz nyomozás, majd biztosan kiderül. Sokkal nagyobb jelentőségű, és már el is indult a rendőrségi nyomozás az Aegon ügyében: a gyanú szerint ötmilliárdos hűtlen kezelésről lehet szó, mert a cég nem pályáztatta meg a vagyonkezelőt, esetleg csak látszatpályáztatást tartott.

Valóban elmondható, hogy a pénzügyi csoporthoz tartozó pénztárak pályázatain általában a saját csoporthoz tartozó vagyonkezelő győzött, és valóban sokkal drágábban dolgozott, mint amikor ugyanaz a vagyonkezelő egy kicsi, független (saját csoporthoz tartozó vagyonkezelő céggel nem rendelkező) nyugdíjpénztár valódi pályázatán nyerte el a megbízást. A vagyonkezelők ilyenkor egyfajta keresztfinanszírozással érveltek: a nagy pénztáraknál már kitermelik a költségeiket, a szinte nulla határköltség miatt tudnak a kicsiknek annyira olcsón szolgáltatni. Mivel a vagyonkezelés nem esik hatósági árszabályozás alá, az érvelés valóságtartalmát már sosem ellenőrizhetjük. Simán elképzelhető, hogy a "nonprofit" pénztárak üzemeltetői a saját vagyonkezelőjük magas áraival kerestek sokat, természetesen a tagok majdani nyugdíjának rovására. Éppen ezt a problémát kezelte az állam azzal, hogy 2007-től maximálták a vagyonkezelői díjat, és a tényleges verseny megteremtését szolgálta volna az, ha 2009-től a pénztáraknak valódi tulajdonosa lehetett volna. Sőt, mivel a vagyon gyarapodásával arányaiban egyre olcsóbbá válik a vagyonkezelés, 2010-ben már a pénztárak szövetsége javasolta a plafon csökkentését - nyilván elébe menve annak, hogy az állam álljon elő egy még kisebb számmal.

A törvényi határok kihasználása teljesen természetes vállalkozói hozzáállás, a jogszabályok hibái rajtuk aligha számon kérhetők. Ha nem valami durva eljárási hibáról van szó, a pályázat nyertesének kiválasztásában igen nehéz lesz megtalálni a törvénytelenséget, hiszen az ár mellett sok egyéb szolgáltatást és a vélelmezett hozamtermelő képességet is vizsgálni kellett - bármikor állítható, hogy az utóbbi miatt csak a "saját" vagyonkezelőjükben bíztak meg. Az adu ász pedig még ezután is előhúzható: a döntést végeredményben a pénztár közgyűlése (ahova minden tag elmehetett, ha akart) hozta meg.

Mindennek persze semmi jelentősége, hiszen a kormányzat célja nyilván nem az elmarasztaló bírósági döntés. Évekig elegendő vágóképet szolgáltathat, ahogy majd egyre több pénztár munkatársait - banki, biztosítói középvezetőket - visznek el bilincsben. Az már csak ráadás, hogy ha a cégek kisemmizése után immár konkrét személyeket tartanak fenyegetés alatt, akkor legközelebb mindenki kétszer meggondolja a kormány bírálatát. Kérdés, hogy ezzel vajon tényleg elfelejtethető-e a háromezer-milliárd forint eltulajdonítása.


Neked ajánljuk