Életében csupán három egyéni kiállítása volt, a negyediket már nem érte meg, műveket nem tudott eladni (kivéve a párizsi kiállítását, és a halála előtti pár hónapban beígért vásárlást). A hetvenes–nyolcvanas évekbeli műkritika és művészettörténet sem igen tudott mit kezdeni vele, „kárhoztatta” a stílusokon kívülálló, (ál)naiv műveit, miközben számos művész, köztük Károlyi Zsigmond, Vojnich Erzsébet, Szüts Miklós vagy Váli Dezső a „mesterének” tekintette. Így a katalógusban és némileg a kiállításon is bemutatott „hatásanyag” szempontjából kissé kontraproduktívnak tűnik a kiállítás címe, bár kétségtelen, hogy a befelé forduló, a művészeti élettől távol maradó alkotó, a „magyar Morandi”, újabban a „magyar Buffet”, a „rákoshegyi remete” nem is feltétlenül akart kilépni az otthonos árnyékból: „Fél életemet töltöttem el azzal, hogy önmagamat megkeressem” – mondta.
Legutóbb 2010-ben rendeztek életmű-kiállítást az alkotásaiból. Az azóta eltelt 15 évben az oeuvre (eddig) igazolt és elfogadott száma majd száz tétellel bővült, számos mű jelent meg például a műtárgypiacon. Ezzel párhuzamosan kutatások indultak a művész által (szépre) retusált életrajzi elemek, a Franciaországban eltöltött időszak és a kapcsolati hálója nyomán, foglalkoztak a Bauhaus stílusban épített házának berendezésével, vagy éppen a felesége által kezelt anyagi helyzetével is. Az újonnan felbukkanó művekből az is kiderült, hogy Czimra 1936–1937-től tartó, majd’ 15 éves „némaságáról” őrzött kép sem állja meg a helyét. Viszont ezek a festmények a korábbi és a későbbi munkák szempontjából egyfajta „lejtmenetnek” tűnnek – az megint más kérdés, hogy a kertgondozással, gyümölcsfaneveléssel eltöltött aranykort igen hamar felülírták az anyagi nehézségek, és Czimrának vissza kellett menni dolgozni; bár már nem gyári munkásként, hanem műszaki rajzolóként alkalmazták egy hadiipari gyárban. A háború után idénymunkásként tudott boldogulni.
A kiállítás a közel 400 igazolt műből közel 180-at mutat be; az „élete képekben” fotói mellett szénrajzokat, akvarelleket, papírkarcokat, színvázlatokat, famunkákat és gobelineket (1948-ban beiratkozott textilszakra az Iparrajziskolába – ebből születetett a Ház a fák között című, kicsi gyöngyszem). A tárlat azt is bemutatja, hogy sokszor a vászon mindkét oldalára dolgozott. Sőt korábbi műveit gyakran lefestette – ami a nemzetközi viszonylatban is ütős periódusára, az 1954–1955-től született művekre is igaz, csak ezekben bizonyos részleteket írt felül vagy távolított el; a nyom (a lefestett tárgy) viszont halványan így is látható.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
