Visszavonták a balatonvilágosi élménypark engedélyét
A Hajózási Hatóság döntött így, de folytatja az eljárást.
A Hajózási Hatóság döntött így, de folytatja az eljárást.
A Momentum elnöke nem bontani akart, csak sétálni. Megtudta: ilyen tevékenység ott nem végezhető, objektumvédelmi okok miatt.
Hárman maradnak. A tankerület szerint ez természetes.
Végtag-amputációt kellett végrehajtani a május végi koszovói tüntetés alatt megsérült egyik békefenntartónkon.
A honvédelemre fordított kiadások jövőre meghaladják a GDP 2 százalékát.
Az ott tárolt hordókon olvasható feliratok alapján a gödi Samsung-gyárból származhatnak a selejtes akkuk.
Járvány már nincs, ezért a heti adatszolgáltatás is megszűnik.
A kormány 295 fővel növelné az állományt, amihez 2024-től évi 1,26 milliárd forintot biztosítanak.
Hogy ne lehessen belelapozni.
Négy éve kezdték felújítani a babócsai iskolát, de azóta csak rosszabb állapotba került, és eltűnt a pénz is.
A független képviselő a pisai repülőútjáról kérdezte Orbánt, aki csak röhögcsélt és gúnyolódott.