Megmondta az igazat a rendőrség kordonügyben

  • narancs.hu
  • 2023. július 7.

Belpol

A Momentum elnöke nem bontani akart, csak sétálni. Megtudta: ilyen tevékenység ott nem végezhető, objektumvédelmi okok miatt.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a minap kivételesen nem kordont bontani ment el Orbán Viktor miniszterelnök irodájához, csak át szeretett volna sétálni a Karmelita előtti Színház utcán.

A rendőrök útját állták, ő panaszt tett az intézkedés ellen, a panaszt elutasították, és ezt a határozatot meg is indokolta a rendőrség. 

„A Panaszos kizárólagos célja a Színház utcán történő áthaladás volt, azonban a fent említett objektumvédelmi szempontok alapján erre nem volt lehetőség” – idézi a Momentum elnöke Facebook-posztjában a határozatot.

A következtetés: „végre kibújt a szög a zsákból és kiderült, hogy nem azért zárta le a rendőrség az Orbán Viktor irodája előtti utcát a Karmelitánál, mert az építkezési terület, hanem azért, mert a hatalom így döntött”.

Gelencsér szerint azért kell a kerítés, hogy a hatalmasoknak ne kelljen szembesülniük a valósággal.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.