Eltűnt 700 millió forint, most az Integritás Hatóság kérésére folytat le egy eljárást a kormány

  • narancs.hu
  • 2023. július 6.

Belpol

Négy éve kezdték felújítani a babócsai iskolát, de azóta csak rosszabb állapotba került, és eltűnt a pénz is. 

Az Integritás Hatóság felszólítására szabálytalansági eljárást fog lefolytatni a kormány a babócsai iskola ügyében – derült ki az RTL Klub Híradójából

Négy éve nem sikerül ugyanis befejezni a Somogy megyei Babócsa általános iskolájának felújítását, annak ellenére, hogy a Kaposvári Tankerületi Központ felügyelete álló intézmény európai uniós és hazai forrásokból 2019 és 2022 között több részletben 1,822 milliárd forint támogatást nyert el erre a célra

A munkák 2019-ben el is kezdődtek, de annak ellenére, hogy 2020-ra egy modern iskolaépületet ígértek a településnek, a csatorna beszámolója szerint azóta sem fejezték be, a területet most felveti a gaz, tele van építési hulladékkal, az iskolaépület pedig ki van belezve és beázik. A helyi lakosok elmondása szerint kétszer kezdték el az építkezést, de a munkások egyik napról a másikra eltűntek, és állítólag eltűnt az épületre szánt pénz is. A babócsai gyerekek azóta egy volt gyógyszertár és a plébánia épületébe járnak iskolába. 

Az Integritás Hatósághoz Ander Balázs jobbikos országgyűlési képviselő fordult, aki előbb közérdekű adatigénylést adott be a tankerülethez, amelyre viszont nem kapott választ. Az Integritás Hatóság végül első vizsgálatai között foglalkozott az iskola ügyével, és arra jutott, hogy 1 milliárdot folyósítottak eddig a tankerületnek, de 700 millió forinttal nem számoltak el, ebből az összegből pedig mintegy 423 millió forint olyan biztosíték nélküli előleg volt, amelyet olyan szállítóknak utaltak, amelyek azóta felszámolás alá kerültek.

A vizsgálat lefolytatása után azt javasolták, hogy a projektben még nem folyósított, mintegy 800 millió forintot ne fizessék ki, a Miniszterelnökséget pedig szabálytalansági eljárás lefolytatására kérték

Az RTL Klub a Navracsics Tibor vezette Területfejlesztési Minisztériumtól azt a választ kapta, hogy lefolytatják az eljárást. A kaposvári tankerület pedig azt közölte a csatornával, hogy a kivitelezéssel kapcsolatban számos bírósági eljárást indítottak, ezek folyamatban vannak.   

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk