Az Országgyűlés elfogadta a 2024-es költségvetést

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. július 7.

Belpol

A honvédelemre fordított kiadások jövőre meghaladják a GDP 2 százalékát.

„Háborús időkben védelmi költségvetés készült, ami megvédi az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést” – összegezte a jövő évi költségvetés parlamenti jóváhagyása alkalmából kiadott pénteki közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

A 2024-es költségvetésben több forrás jut a védelmi kiadásokra, így megerősödik a Honvédelmi Alap. A PM beszámolója szerint megújul a családtámogatási rendszer, megmaradnak a családi adókedvezmények és biztosítottak a Rezsivédelmi Alap forrásai is. Igaz, a kedd esti Magyar Közlöny szerint a kormány az állami támogatások és az adókedvezmények felülvizsgálatára készül, aminek célja, hogy az egészségügy és a családtámogatás területén az egyes kiadási részterületeken legalább 3 százalékos megtakarítást érjenek el.

A PM szerint emellett a kormány „a nyugdíjasoknak tett ígéretéhez híven, háborús időkben is megőrzi a nyugdíjak értékét, biztosítja az inflációkövető nyugdíjemelést és garantálja a már teljes egészében visszaépített és megemelt 13. havi nyugdíj folyósítását.”

A kormány továbbá kiemelt célként a Honvédelmi Alap megerősítésén keresztül megteremti a honvédelmi fejlesztések forrásait, valamint „megerősíti hazánk fizikai biztonságát.”

A közel 1310 milliárd forintos alappal a honvédelemre fordított kiadások 2024-ben meghaladják a GDP 2 százalékát.

A minisztérium közleménye úgy fogalmazott: „a kormány legfontosabb prioritása, hogy hazánk a háborús időkben is elkerülje a gazdasági visszaesést, a növekedés folytatódjon és megvédjük a 2010 óta létrehozott 1 millió új munkahelyet. A gazdasági növekedés mértéke 2024-ben, várhatóan 4 százalékos lehet”. A kormány 2024-ben 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal és az államadósság 66,7 százalékra való csökkentésével számol. Emellett a kormánykommunikáció által hangoztatott év végi egyszámjegyű érték után 2024-ben éves szinten 6 százalékos inflációval számol a kormány. A PM közölte, 2024-ben is megmarad a Rezsivédelmi Alap, aminek forrásai 2024-ben meghaladják az 1340 milliárd forintot. 

Az Országgyűlés a 2024-es költségvetést 121 igen és 44 nem szavazattal elfogadta - rögzítette a pénzügyi tárca közleménye.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.