Két magyar katona állapota még mindig súlyos

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. július 7.

Belpol

Végtag-amputációt kellett végrehajtani a május végi koszovói tüntetés alatt megsérült egyik békefenntartónkon.

„A magas szintű orvosi ellátás ellenére, a beteggel való előzetes konzultációt követően, a sérülés óta biztosított kezelések eredményeit figyelembe véve, egyiküknél végtagamputációval járó beavatkozásra volt szükség” – közölte a Honvédelmi Minisztérium a május végi koszovói véres tüntetésen megsérült egyik magyar katonáról pénteken.

A műtétet, amelyről több részletet nem árult el a HM, pénteken végezték el az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben. A beavatkozás rendben lezajlott, a beteg állapota stabil.

Május 29-én a koszovói Zvecsánban a választási eredmény miatt tüntető szerbek rátámadtak az olasz-amerikai parancsnokság alatt békefenntartóként ott szolgáló magyar manőverező század katonáira, akiket azért vezényeltek oda, hogy oszlassák fel a tömeget. Huszonhét magyar katona sérült meg. Közülük többet másnap hazaszállítottak repülővel.

 

A HM hangsúlyozta, a katonákat kötelességteljesítés közben, a haza szolgálatában – „nemzetközi szövetségesi rendszerek által megkövetelt feladataik során” – érte sérülés, és hősiesen helytálltak. A legtöbben már hazamehettek, de két katona állapota továbbra is súlyos, „felépülésük érdekében a Magyar Honvédség és a katonaorvosok a legjobb tudásuk szerint mindent megtesznek” – közölte a minisztérium.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek és Böröndi Gábor vezérkari főnöknek is az a szándéka, hogy „a szolgálatteljesítés során maradandó károsodást szenvedett katonáknak lehetőséget biztosítsanak a további szolgálatra a Magyar Honvédség kötelékében, amennyiben ez az érintettek szándékával megegyezik”.

Ez még kedden történt Koszovóban, csak ma hozták nyilvánosságra:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.