Gáz szivárgott a Debreceni Egyetemen, ketten kórházba kerültek

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. február 11.

Belpol

Több anyagból álló vegyület szabadult el egy tároló felnyitásakor.

Ketten megsérültek pénteken a Debreceni Egyetemen (DE), amikor vegyi anyag került a levegőbe egy tároló felnyitása során a természettudományi és technológiai kar kémiai épületének egyik laboratóriumában – tájékoztatta az egyetem sajtóirodája az MTI-t.

A közlemény szerint egy vegyésztechnikus és a munkáját felügyelő egyetemi oktató lélegezte be az anyagot.

A sérülteket a klinikai központ sürgősségi klinikájára szállították. A klinikai központ arról tájékoztatott, hogy az elsődleges vizsgálatok szerint mindketten könnyű sérülést szenvedtek.

A Debreciner először azt írta, hogy klórgáz kerülhetett a levegőbe, de később a katasztrófavédelem arról számolt be, több anyagból álló vegyület

A helyszínre a katasztrófavédelem mobil labor egysége mellett a debreceni hivatásos tűzoltók három gépjárműfecskendővel vonultak ki. Méréseket végeztek az egyik laborban, majd iparbiztonsági helyszíni szemlét tartottak. A beavatkozás idejére a tűzoltók kiürítették az épületet, 300 diák és oktató egy órával később térhetett vissza. A munkavédelmi felügyelet vizsgálatával párhuzamosan az egyetemi kar belső vizsgálatot indított az ügyben.

Leadkép: a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Belgyógyászati Intézete. Fotó: MTVA/ Oláh Tibor

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.