Győzött a szerelem: saját férjét tüntette ki a fideszes polgármester

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 30.

Belpol

A magyar politika Bonnie és Clyde-ját nem állítja meg senki.

Nyírbogát olyan hely, ahol magyar házban a vendéget szeretettel várják.

A szabolcsi nagyközség közéletének 15 éve meghatározó szereplője Simon Miklós, aki viszont nem jutott volna ilyen messzire felesége támogatása nélkül. Sok rázós helyzeten vannak már túl, de úgy tűnik, együtt minden akadályt legyőznek.

A Népszava korábbi cikke szerint Simon már 2002­-ben is vitatható körülmények között nyert az országgyűlési választáson, egyes források szerint ugyanis a képviselői poszt elnyerése érdekében a szavazók befolyásolásától sem riadt vissza. A lap 2013-ban azt írta: a birtokában lévő dokumentumok szerint a képviselő és felesége, Simonné Rizsák Ildikó - ­ aki a háromezer lelkes Nyírbogát egyetlen háziorvosa – büntetőügybe is keveredett azért, mert Simon kampányát a két választási forduló között a helyi választóknak juttatott ételcsomagok, a második fordulóban pedig szervezettnek tűnő szavazószállítás „segítették”. Noha az ügy később különös fordulatot vett, így a Simon házaspárt nem érte retorzió, a választás rendje elleni bűntettet a bíróság is megállapította.

Csakhogy a nyírbogáti fideszes vezetőnek –  folytatta a Népszava még a választások előtt – ma is létszükséglet az országgyűlési képviselőket megillető mentelmi jog, ezért várhatóan mindent megtesz a választási győzelem érdekében. A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis évekkel ezelőtt jogosulatlan gazdasági előny megszerzése vádjával indított nyomozást Simon és társai ellen. A főügyészség 2008-­ban kérte is Simon mentelmi jogának a felfüggesztését, a Ház azonban nem adta ki a politikust, így nem indulhatott eljárás ellene. Társainál eközben lefolytatták a vizsgálatot, s a politikuson kívül gyanúba került öt személy mindegyikét jogerősen elítélték.

Simon Miklós és Navracsics Tibor Nyírbogáton

Simon Miklós és Navracsics Tibor Nyírbogáton

Fotó: MTI

2014-ben aztán az új összeférhetetlenségi szabályok értelmében Simonnak le kellett mondania a polgármesterségről - ezt a feladatot áldozatkész felesége vállata helyette. Majd pedig szeretete jeléül rögtön ki is utaltatott a férjének 5 millió végkielégítést. Ez sajnos törvényellenesnek bizonyult, de Simonné Rizsák Ildikó nem adta fel.

Most végre teljes a családi boldogság, ugyanis - mint azt az ATV kiszúrta - Simon Miklóst Nyírbogát díszpolgárának választották, a kitüntetést pedig egyenesen hű társa, a polgármester kezéből vehette át.

Never give up!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.