Gyurcsány Ferenc: „Nincs alternatívája az ellenzéki együttműködésnek”

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. október 14.

Belpol

A DK elnöke a „Fidesz Waterloojának kezdetéről” beszélt.

A Demokratikus Koalíció elnöke úgy látja, az ellenzéki oldalon nincs alternatívája a legszélesebb körű együttműködésnek – közölte az MTI.

Gyurcsány Ferenc hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az önkormányzati választás eredményeit értékelve azt mondta, eldőlt, hogy az ország jelentős része változást akar, „elég volt a Fideszből”. Ha az ellenzék jól teszi a dolgát, akkor 2022-ben visszaadja az országot a saját népének – jelentette ki.

A „Fidesz Waterloojának kezdetéről” beszélő pártelnök arra kérte a képviselővé és polgármesterré választott ellenzéki politikusokat, mutassák meg, hogy mit tett a kormánypárt a városokkal és a falvakkal, hozzanak nyilvánosságra minden szerződést, mutassák be, hogyan „herdálta el a Fidesz” a települések lehetőségeit és vagyonát.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.