Gyurcsány Ferenc Vágó Istvánról: Bántotta, hogy voltak, akik szinte üldözték

  • narancs.hu
  • 2023. április 30.

Belpol

„Nem hittél a másvilágban. Nyomot hagytál az evilágban”. 

Szombaton váratlanul elhunyt Vágó István korábbi műsorvezető, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja. Gyurcsány Ferenc pártelnök azt írta a Facebookon, hogy „mint ahogy többségünk, én is a tévéből ismertem eleinte. Majd amikor már politizálni kezdtem észrevettem a Szabad Demokraták rendezvényein. Azt hittem párttag. Mint később kiderült, nem volt. Aztán valahogy összekeveredtünk vagy 15-20 éve”. 

„A szellem embere volt. A kampányok egymondatait nem tudta belakni. Minden nyáron van egy este Kötcsén, amikor inkább liberális kötődésű emberek, házaspárok a vendégei egy délutántól késő éjszakába nyúló beszélgetésnek, vacsorának. Pista és felesége Judit minden alkalommal itt volt reggelig.

Akik közelről ismerték, nekik nem meglepetés, hogy a végére mindig ő vitte a szót. Messzi tájak történetei, nyelvészet, történelem adta hol komoly megjegyzéseinek, hol anekdotáinak tárgyát, keretét.

Csipetnyi füstszűrős szipkába illesztett cigaretta a szájban, derűs mosoly, hangos felnevetés” 

– írta Gyurcsány Ferenc .

A DK-elnök szerint Vágó Istvánt bántották dolgok. „Hogy voltak, kik szinte üldözték. Mert a támadók szerint „aki külkereskedő volt az átkosban az biztos jelentett is, mert a Legyen Ön is milliomos-ban ő pontosan tudta előre a pontos válaszokat – gyötörték hazugul (...). Átkozottul fáj, hogy elmentél. De nem mérges vagyok. Csalódott. Helyes pasi voltál. Nem hittél a másvilágban. Nyomot hagytál az evilágban. Lelkünkben, szívünkben. Fájdalmas, hogy elmentél” – írta a pártelnök. 

Gyurcsány Ferenc vasárnap egy videót is posztolt Vágó Istvánról. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.