Hálaadó szentmisével készülnek Orbán 60. születésnapjára

  • narancs.hu
  • 2023. május 6.

Belpol

A tavalyi szülinapi misét celebráló atya "Isten ajándékának" nevezte a miniszterelnököt. 

Idén is tartanak Orbán Viktor miniszterelnök születésnapjára időzítve hálaadó szentmisét, melyet a szervezők szándéka szerint „hazánkért, népünkért, vezetőinkért” mondanak – írja lapunknak is eljuttatott közleményében a Gulyáságyú média, amely a közösségi médiában bukkant rá egy erre utaló hirdetésre.

Orbán Viktor idén május 31-én lesz 60 éves. A lap beszámolója szerint a szertartást a korábbi évekhez hasonlóan – ugyanis nem csak a kerek évfordulón tartenak ilyen misét – idén is Osztie Zoltán, a budapesti Március 15. téren található Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom plébánosa celebrálja.

Osztie Zoltán tavaly azt mondta, hogy Orbán Viktor „Isten ajándéka, aki fáklyaként jeleníti meg a világ világosságát”.

Osztie atya egyébként 2020-ban beszédet mondott a Mi Hazánk Mozgalom melegellenes rendezvényén is. Ekkor úgy fogalmazott, „a homoszexualitás iszonyú terrorral való képviselete egy stratégia egy lépése”, valamint hogy „a sátánt nem fogadjuk el és nem kötünk vele semmifajta kompromisszumot”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.