Tüntetést szerveznek a Magyar Anyák az erőszakos rendőri fellépések ellen

  • narancs.hu
  • 2023. május 6.

Belpol

Nem akarják szó nélkül nézni, hogy a karhatalom bántja a gyerekeket.

Női kiállás a gyerekekért, az anyákért, a nőkért elnevezéssel tüntetést hirdetett meg a Magyar Anyák mozgalom.

„Mélységesen felháborít minket, hogy a gyerekeinket gumibottal, könnygázzal és fogvatartással bünteti a hatalom, azért, mert kiállnak az oktatási rendszer szétverése, kivéreztetése ellen – írják a vasárnapi esemény elé. – Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy bántják a gyerekeinket, ezért anyák napja alkalmából, május 7-én, vasárnap a Magyar Anyák és a Tanítanék közös szervezésében várunk minden anyát, nőt és lányt, hogy együtt kifejezzük elégedetlenségünket a fennálló rezsimmel szemben.”

Mint írják: „Célunk, hogy kihangosítsuk azoknak a nőknek a hangját, akik nem kiabálhatnak, akiket elnémítanak, akik nem mernek megszólalni és kiállni önmagukért, a gyerekeikért, a jövő generációkért!”

A holnapi tüntetésen az anyák fehéret viselnek: „A támogató férfiakat arra kérjük, hogy a háttérből figyeljék az eseményeket és csak akkor avatkozzanak be, ha erre megkérjük őket.”

Május 3-án Orbán Viktor ok nélkül elkordonozott „főhadiszállásánál”, a Karmelita kolostornál már másodszor feszültek egymásnak a tüntető diákok, tanárok és szimpatizánsok a rendőrökkel, akik ezúttal is használtak könnygázt, és erőszakosan léptek fel a demonstrálókkal. Tompos Márton momentumos képviselőt és több gyereket is fogdában tartottak aznap éjjel, majd vádemelés nélkül küldték haza őket.

A TASZ szerint a rendőrök fellépése túlzó volt. A civil szervezet írta: „... igazán súlyos erőszakot a rendőrök alkalmaztak, nem a tüntetők. Könnygáz közvetlen közelről fejre fújva, tonfa, bilincselés a kövön, órákig tartó előállítás a semmiért vagy bagatell vétségért, mindez fiatalkorúakkal és fiatal felnőttekkel szemben, akik nem rendőrökre támadtak, hanem pár kordonelemet döntöttek le”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.