A tüntetésre kora délután gyülekezőket faggatva nem úgy tűnt, hogy bármi vagy bárki jobb kedvre derítheti az elkeseredett, nem csupán a politikai pártokkal, de magával az eseménnyel és az azt szervező Millával szemben is szkeptikus honpolgárokat. A többség azért jött, mert kíváncsi volt, mit fog mondani Bajnai, de amikor az ellenzéki összefogásról vagy az Orbán-kormány leváltásának esélyeiről kérdeztük őket, szinte kivétel nélkül mindnyájan szomorú fejingatással, a kissé optimistábbak egy-egy szolid „reménykedünk”-kel, „talán sikerül”-rel reagáltak. Bajnai beszéde közben és után kézzelfogható volt a tömeg hangulatváltása: a meglehetősen hosszúra sikerült tüntetés helyszínét felélénkült, az elcsípett félmondatok alapján optimistának és vidámnak tűnő emberek hagyták el.
Mit tett Bajnai, hogy mindezt elérte? Egyrészről csak annyit, hogy van – a magyar politikai játszmáktól, kisstílű stikliktől és szánalmas alkuktól mentes, rátermettségét egyszer már bizonyított, jóképű és értelmes kommunikációra képes politikai aktorként, akit szembe lehet állítani a turulháton közénk szállt, hogy, hogy nem, sokak által még mindig jó pásztorként számon tartott Orbán Viktorral. Másrészt meg azt, hogy nagyon jól beszélt: egyszerre hatott értelemre és érzelemre, ráadásul pont a megfelelő módon és arányban – nem ment át technokratába, de nem is dobálózott üres lózungokkal (mint tették azt páran az előtte felszólalók közül). Mondjuk, lehetett volna rövidebb, mint 33 perc. De kitartott a tömeg, és ez sokat mond.
Fotó: Németh Dániel
„Nem olyan országot akarunk a gyerekeinknek, ahová egyszer talán jó lesz visszajönni, hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenni” – mondta a 2014-es választások szerinte sorsfordító volta kapcsán, hozzátéve, hogy az Orbán-kormány, amely erősnek hirdeti magát, de valójában csak erőszakos, a szegényeket kizárja az oktatásból, a tehetségeseket meg elüldözi. A beszéd leginkább az összefogás és az árkok betemetésének elengedhetetlen voltát („magyarságunk nem elválaszt, hanem összetart”) és a jogállam újbóli megteremtésének célját hangsúlyozta. Ehhez pedig nem egy új pártot, hanem az egyes személyek, a civil szervezetek és a pártok számára egyaránt nyitott, magát középre betájoló szövetséget hozott létre a Haza és Haladás Egyesület (HHE), a Szolidaritás és a Milla. Bajnai szerint az új erő alapértékei a szolidaritás („olyan szolidáris társadalomban akarunk élni, ahol nehezebb lecsúszni, de könnyebb felemelkedni”), az európaiság (ami fennmaradásunk záloga), a haza (Magyarország határokon belüli újjáegyesítése a feladat) és a haladás. Egyetlen – szerintünk – vállalhatatlan kijelentést épp a szolidaritásról szólva tett Bajnai: „A szolidaritás nem kegy, hanem felelősség egymásért, és kölcsönös tisztelet egymás iránt. A fent lévők kötelező felelőssége a lent lévőkért. De cserébe az alulra születettek és az oda csúszottak felelőssége is a közös célokért. Munkával és munkakereséssel, tanulással és taníttatással; közös erőfeszítéssel” – mondta szó szerint Bajnai. Vagyis máris hajszál híján szócsövévé vált azoknak, akik szerint a lentiek nem akarnak dolgozni és tanulni, és nem akarják taníttatni a gyerekeiket. Reméljük, a demokratikus középerőt („Az ország középen találkozik” – lásd a teljes beszédet) nem úgy képzeli Bajnai, hogy a lentieket észre sem vesszük, vagy ha igen, akkor teljesen félreértjük.
Frappánsan megszólította azokat, akik 2010-ben ellene szavaztak: „Sokan már 2010-ben sem pártokra szavaztak, hanem a változásra. Ők bíztak és megcsalattak. Általuk győztek, és most ellenük kormányoznak.”
Meghúzta Bajnai a határt azzal a gondolkodással kapcsolatban is, amely egybemossa az elmúlt tíz évet: „Mert igenis van lényegi különbség a mostani 2 év és az azt megelőző 8 között. Aki ezt nem ismeri el, az nem igazságos. És igenis sok tanulsága, hibája és bűne volt a 2010 előtti évtizednek is. Aki ezt nem ismeri el, az nincs kész a korszakváltásra.”
Fotó: Németh Dániel
Az apátiába süllyedteket is felrázó beszédre közel két órát kellett várni, s ez idő alatt hullámzó színvonalú, a legtöbb esetben túl hosszúra nyújtott beszédekkel szórakoztatták a nagyérdeműt. Az első blokkot például erősen meg kellett volna húzni, annál is inkább, mert már számtalanszor kiderült, hogy a Milla közönsége nem vevő a „kiabáljátok utánam!” típusú játékra. Még úgy-ahogy működött a Nők Lázadása két képviselőjének (egyikük Lovas Nagy Anna író) beszéde, de már egyáltalán nem a Transindextől érkező és a határon túli magyarságról hosszan értekező újságíróé, Kelemen Attiláé, s a „hallgass a szívedre” típusú tanácsokat adó, saját, cigány származásából fakadó élettapasztalatait túl hosszasan ecsetelő újságíróé, S. Kállai Szilviáé.
Fotó: Német
A második blokk szintén nem volt rövid, de ott legalább volt mire figyelni: Ungváry Rudolf író valódi szónokként beszélt, egyebek mellett azt mondta, hogy ’56-ban legfeljebb eszelős nyilasoknak jutott volna eszükbe azt tenni, amit a mi politikai szörnyeteggé változott miniszterelnökünk tett nemrégiben, jelesül turulszobrot avatni. Utána Balavány György újságíró állt a pódiumra, aki gyülekezetnek titulálta a jelenlevőket. Szerinte ma Magyarországon az emberek alapélménye a gyűlölet. A Szabadság tér szóvivője a békemenet résztvevőit megtévesztett, jó szándékú embereknek mondta. Közepesen érdekfeszítő beszédének mélypontja egyértelműen a „ti mindnyájan egyéniségek vagytok” kijelentés volt, de szerencsére nem sokkal utána átadta a mikrofont TGM-nek, aki rögtön reagált Balavány kérésére, hogy ne keltsünk gyűlöletet.
Ezért szelíden fogalmazott: „Nagyon szépen kérlek, Viktor, menj el! Nem haragszunk. Semmi baj. Menj el!” Majd amikor kissé felhergelte magát, szokásához híven szidta kicsit az IMF-et, majd kifejtette: nem élhetünk úgy, hogy közben eltűrjük, hogy a szegények a hideg konyháikban kereskedelmi csatornákat néznek, azokba belehülyülnek, már csak a halálra várnak.
Fotó: Németh Dániel
A Milla, majd a Szolidaritás vezetőjének beszéde alatt már mindenki egyik lábáról a másikra állt, és sokaknak a figyelmét a Jégbüfé környékéről fel-felharsanó huhogás és taps, no meg a megjelenő rengeteg rendőr keltette fel inkább, mint Juhász Péter és Kónya Péter szavai. Juhász jelentette be a Milla, a Szolidaritás és a HHE mától induló szövetségét, ám ő kicsit másképp fogalmazott a nyitottsággal kapcsolatban, mint Bajnai: az apai örömeit is az egybegyűltek elé táró Juhász szerint a pártokon múlik – elsősorban azon, mennyire tudnak önkritikát gyakorolni –, hogy milyen lesz a viszonyuk, mert mint mondta, nem engedik, hogy kihasználják, baleknak nézzék őket a politikusok. Ha eztán nem fogják, akkor az jó eséllyel nem Juhász Péter okosságai, hanem Bajnai Gordon kvalitásai miatt lesz.
