Harmadszor mondta ki bíróság, hogy a Fidesz hazudott a Helsinki Bizottságról
Halász János : a Parlamentben tisztelik

Harmadszor mondta ki bíróság, hogy a Fidesz hazudott a Helsinki Bizottságról

  • narancs.hu
  • 2018. október 3.

Belpol

Halász János frakciószóvivő tavalyi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a szervezet törvénysértő módon, nem átláthatóan működik, titkolózik a vagyonáról és az általa pénzelt emberekről. Ez a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint sem igaz.

A perben a bíróság nemcsak a Fidesz, hanem Halász János felelősségét is megállapította, írják közleményükben. A pártnak és Halásznak bocsánatot kell kérnie a civil szervezettől, valamint 400 ezer forintos sérelemdíjat és mintegy 400 ezer forint perköltséget kell fizetnie.

Halász János, a Fidesz frakciószóvivője tavaly április 23-án sajtótájékoztatót tartott. Ezen arról beszélt, hogy más civil szervezetek és „a Magyar Helsinki Bizottság összehangoltan megtagadta a Magyar Hírlap közérdekű adatigénylését”. Valamint „e Soros-szervezetek titkolóznak a vagyonukról és az általuk pénzelt emberekről, ügynökökről”. Illetve „miközben másoktól átláthatóságot követelnek, saját működésüket egyáltalán nem akarják átláthatóvá tenni”; továbbá „a Soros-szervezetek magukat egyáltalán nem szeretnék átláthatóvá tenni”. Halász János szerint ez azt bizonyítja, hogy a Helsinki Bizottság nem tartja magára nézve kötelezőnek a magyar törvényeket.

Tette mindezt Halász úgy, hogy a Magyar Hírlap napilap 12 nappal azelőtti közadat-igénylésére a Helsinki Bizottság időben és teljes körűen válaszolt, de a gazdálkodási adatait és működését az adatigényléstől függetlenül is bárki megismerheti az egyesület honlapján. Halász állításának és a Fidesz „tájékoztatójának” tehát nem volt ténybeli alapja.

A Helsinki Bizottság ezek után bírósághoz fordult. A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy a Fidesz valótlanságot állított és megsértette az egyesület jó hírnevét. Az egyesületnek 400 ezer forint sérelemdíjat ítéltek meg, de Halász János megúszta felelősségre vonás nélkül, mert az indokolás szerint a szóvivő nem felel a megbízója magatartásáért.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ma jogerősen kimondta: Halász János fideszes frakciószóvivőt is felelősség terheli pártja sajtótájékoztatóján elmondottakért. Ráadásul a bíróság a perköltség megfizetésére kötelezte mindkét alperest, ami közel 400 ezer forintra tehető. Emellett a Fidesznek és szóvivőjének 400 ezer forint sérelemdíjat is kell fizetnie, és nyilvánosan kell bocsánatot kérnie a Helsinki Bizottságtól.

A kormánypárt az elmúlt években két esetben is jogerősen pert veszített a Magyar Helsinki Bizottsággal szemben. Mindkét esetben bocsánatkérésre kötelezték, valamint felszólították, hogy tartózkodjék további jogsértésektől. Ez utóbbinak, mint a mai ítéletből is kiderül, nem tett eleget a Fidesz.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.