Holllik István szerint az MTVA előtt szinte csak agresszív politikai aktivisták vannak, mindenféle Soros Györgyhöz köthető háttérrel

  • narancs.hu
  • 2018. december 17.

Belpol

Az ellenzéki képviselőknek meg szerinte nem az ügy számít, hanem "az a problémájuk, hogy nem ők kerültek hatalomra".

"Kimerítik a törvénysértés jellegét. Ezek az akciók nem megengedettek egy országgyűlési képviselő számára sem" – nyilatkozta a kormányszóvivő az MTVA székházában történtekről hétfő este az Echo TV-ben.

Hollik István szerint az ellenzéki képviselőknek nem az ügy számít, hanem "az a problémájuk, hogy nem ők kerültek hatalomra".

Bár aligha akart épp Hollik tippet adni a közmédiában tiltakozó képviselőknek, elmondta, "ha az MTVA székháza elé egy sajtótájékoztatót hirdettek volna meg, (...) akkor azon minden médium részt vett volna".

Hollik mindemellett kijelentette "az MTVA előtt szinte csak agresszív politikai aktivisták vannak, mindenféle Soros Györgyhöz köthető háttérrel. Illetve az ellenzéki pártoknak az aktivistái."

A kormányszóvivő úgy fogalmazott, "Nekünk egy dolog számít, (...) hogy tartsák be a törvényeket. Nem baj, ha nem értenek egyet a kormányzat politikájával."

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.