Belpol

„Az a kérdés, hogy megváltozik-e a függőségi piramis, az új kormány felszámolja-e a politikai tulajdonlást”

A 2010 utáni kormányzati gyakorlat mélyreható változásokat hozott a honi tulajdonviszonyokban, ami nem csupán államosításokban, hanem az állami vagyon nyomott áron vagy ingyenes szétosztogatásában nyilvánult meg. Az e folyamatot nemrég akadémiai előadásban, illetve megjelenés előtt álló szaktanulmányban elemző Voszka Éva közgazdásszal beszélgettünk.

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el.