Magyar Narancs: Legutóbbi könyvében (A polgári és parasztpolgári Magyarország. Társadalomtörténeti vizsgálódások, Kronosz, 2025) foglalkozott azzal is, hogy a 20. századi magyar társadalomfejlődésnek milyen, a politikai cezúrákon átívelő tendenciái voltak. Ebből a szempontból a rendszerváltás milyen változást hozott?
Gyáni Gábor: A társadalomtörténészek szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a történelem menetét strukturális szempontból a politikai változásokhoz igazítsák, de ezeknek van azért jelentőségük, mert az állam működését befolyásoló politikai változások igenis hatnak a társadalomra. 1989–1990-ben először is politikai elitváltásra került sor. Ez eléggé konzekvens volt, a régi kommunista nómenklatúra elit a maga egészében eltűnt, és alapvetően megváltozott az elit kiválasztódásának a folyamata is, hiszen az azóta választásokhoz kötött alkotmányos rendszer keretében zajlik. Másodszor, összeomlott a tervgazdaság, és vele együtt az a gazdasági szerkezet is, amely tulajdonképpen egy névleges állami tulajdonban lévő ipart és egy termelőszövetkezeti rendszert jelentett. Ennek a megszűnése hihetetlen mértékű földindulással járt, hatalmas munkanélküliséget teremtett, a társadalom kétkezi munkából élő rétegeiben óriási deklasszálódás ment ekkor végbe. Ezzel szemben a társadalom fölemelkedő rétegeiről kevésbé vannak biztos ismereteink, meg arról is, hogy mi történt hosszabb távon a deklasszálódott társadalmi csoportokkal. A középosztály esetében – ha egyáltalán markánsan van ilyen – a változások sokkal kevésbé voltak megfoghatók. Végül a tudományos-kulturális elitnél vádként szokták megfogalmazni, hogy itt nem ment végbe csere, és ez többé-kevésbé igaz is. Az irányító pozíciókat mások foglalták el, de az akadémiai és egyetemi szférában nem történtek tisztogatások, viszont azóta lezajlott egy generációváltás.
MN: 2010 hasonló szintű változással járt?
GYG: Nem vagyok a korszak kutatója, de azt gondolom, hogy elsősorban a piaci szféra szereplői körében történtek változások. A NER meghirdette, hogy magyarítani kell a tőkés közép- és felső osztályt. A szociológusok ki is mutatták, hogy ezzel egy oligarcharéteget segítettek pozícióba állami pénzzel, s ezzel lényegében létrehoztak egy politikailag feléjük elkötelezett, tőlük függő új tőkésosztályt és menedzseri réteget. Közben a politikai elit is a maga személyében teljesen kicserélődött, illetve az állami bürokrácia ahelyett, hogy csökkent volna, inkább terebélyesedett, miután a párthoz lojális, újabb generációkat képviselő emberekkel töltötték fel, lecserélve az előző garnitúrát. Ez azonban csupán egy cserélődés. Strukturális mobilitásról – vagyis amikor nem egyszerűen kicserélődnek a pozíciókban lévő emberek, hanem nagy tömegek felemelkednek vagy lesüllyednek – valószínűleg szintén lehet szó, de ezt szociológiailag kellene megvizsgálni. Főleg vidéken valószínű a lesüllyedés tendenciája, ahol elég jelentős mélyszegénységben élő réteg jött létre, mert nem javult a munkaerőpiaci helyzetük, sőt még rosszabbodott is, amit a közmunkaprogramok sem oldottak meg.
MN: A mai magyar társadalom főbb vonásai hova vezethetők vissza történetileg?
GYG: A késő kádárizmushoz képest alapvető strukturális változások történtek, ennél korábbra azonban nem lenne érdemes visszamenni. Azt szokás mondani, hogy létezik egy tehetetlenségi erő, ami Kelet-Európában mesterségesen életben tart bizonyos történeti struktúrákat, de ez nem annyira a tényleges gyakorlatban, inkább a fejekben, a mentalitásban, az eszmékben rejlik. A mentalitás tekintetében a mai állapotok valóban sokban emlékeztetnek azokra a korábbi történelmi korokra, amikor a hatalom sikeresen manipulált széles tömegeket. Ez különösen a Horthy-korra érvényes, amikor tekintélyes volt a társadalmi egyenlőtlenség, és főleg az 1930-as évektől kezdve a masszív szegénység is jellemző volt. Ehhez képest a Horthy-rendszer többé-kevésbé legitim és népszerű berendezkedés volt, meglehetősen gyenge, kezdetben baloldali, később szélsőjobboldali politikai ellenzékkel. A mai állapotok erősen emlékeztetnek rá. Most is jellemző a nagyarányú szegénység, nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, ugyanakkor – bár az elmúlt egy évben megéltünk bizonyos változásokat – mindmáig elég szilárd a politikai hatalom támogatottsága. A Horthy-rendszer sem volt demokrácia, de többé-kevésbé alkotmányos rendszerként funkcionált, és volt egy spontán legitimációja, a kormánypárt általában kétharmad-háromnegyed arányban nyerte a választásokat. Úgyhogy nem példa nélküli, hogy most 15 éve gyakorlatilag kétharmados kormánypárti többségű a parlament.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
