„Minden magyar élvezi” – Így vonultak be Zsidai Roy szülei a budai Várba

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2017.03.08 16:03

Belpol

Zsidaiék és a politika kapcsolata nem akkor kezdődött, amikor Orbán Ráhel elment Royhoz dolgozni: ők nyitották a Kádár-kor első maszek kávézóját.

Egy budai ház lakói már a nyolcvanas években megtapasztalták, mit hoz majd a kapitalizmus. A Zsidai család ugyanis ekkor nyitotta meg a Pierrot kávézót a Várban, amely a lakóktól elbirtokolt területeken nőtt a Michelin által is ajánlott étteremmé.

●    A Pierrot kis kávézónak indult, melyet a politikusok is előszeretettel látogattak.

●    A kávézóból hamar élőzenés étterem lett, amely folyamatosan egyre nagyobb teret vett el a lakóktól. Zsidaiék rátették kezüket a közös használatú szárítóhelyiségre, kapubejáróra, a ház kertjére, és elvették a lakóktól az egész pincét is.

●    A folyamatos átalakítások egyike során elbontottak egy műemlék kemencét és lépcsősort is.

●    A birtokunkban lévő dokumentumok szerint a használt terület töredékéért fizet csak bérleti díjat az önkormányzatnak a Zsidai család.

●    A ház az egyik lakó dédszüleié volt a háború előtt, egy másik lakó pedig maga fizette a ház helyreállítási költségének felét a háborús bombatalálat után.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Vár átalakulását vizsgáló cikksorozatunk (amelynek második részét a legfrissebb Magyar Narancsban olvashatják) előkészületei során kiderült: a Zsidai család megkerülhetetlen a témában. Hol a fillérekért bérelt ingatlanok miatt találkoztunk Zsidaiékkal, hol azért bukkant fel a nevük, mert kommandósok törték rá az ajtót egy velük vitában lévő lakosra. E kutakodásaink során jutottunk hozzá azokhoz a dokumentumokhoz, amelyekből az alábbi történetet rekonstruáltuk. Úgy tűnik, a Zsidai család már a kádárizmus idején is kiválóan tudta érvényesíteni az érdekeit.

Sok szerencse

Zsidai Péter és felesége, Zsidai (Kővári) Ilona a rendszerváltás előtti Budapest egyik patinás szállodájában, az InterContinentalban dolgozott. 1976-ban kiköltöztek az Egyesült Államokba, fiuk, Zoltán Roy már ott született. Zsidaiék kinti karrierjét Roy Watson, az Amerikai Szállodaszövetség elnöke egyengette. A család 1981-ben visszaköltözött Magyarországra, és alig egy évvel később meg is nyitották első kávézójukat. Az üzleti ügyeket ekkoriban Roy édesanyja, Ilona vitte, akinek üzleti érzéke és jó meggyőző képessége mellé kitűnő politikai kapcsolatok párosultak: legalábbis erre utal, hogy ötéves amerikai kinntartózkodás után ők nyithatták meg az ország első maszek kávézóját. Méghozzá nem is akárhol, a turisztikai szempontból akkor is kiemelt budai Vár egyik leghangulatosabb utcájában, pár percre a saját otthonuktól. A Fortuna utca 14. alatti üzlethelyiség Zsidaiék előtt zöldséges volt, korábban pedig pékség üzemelt a műemlék házban.

A péküzlet 1940-ben

A péküzlet 1940-ben

Ez itt a ház (1969)

Ez itt a ház (1969)

Fotó: Fortepan.hu

Ez itt a kert (1967)

Ez itt a kert (1967)

Fotó: Fortepan.hu

1982-ben a „párizsi stílusú” kávézó azonban nem csupán a zöldséges helyére költözött be, hanem elfoglalta a lakók által addig szárítóhelyiségként használt helyiséget is. A terem hasznosításáról a tanács nem értesítette a házat, a lakók csak utólag értesültek a kávézóról, ahogyan arról is, hogy Zsidaiék már ekkor kinézték maguknak a lakásokhoz tartozó közös belső udvart, amelyet a lakók tartottak rendben. A terjeszkedés ellen azonnal tiltakoztak, így a kávézó egyelőre maradt a földszinti helyiségben.

A turisták mellett fontos politikusok által is gyakran látogatott kávézónak pedig egyre jobban ment. A nyitás után négy évvel, 1986-ban Zsidai Péterné azzal fordult az I. kerületi tanácshoz, hogy utalják ki neki a ház pincéjét is, mondván, a kávézó kialakításakor nem volt módja megfelelő raktárat létesíteni. Ezért, ahogy beadványában írja, „a műemlék kemence belső tere szolgál a legfontosabb dolgok tárolására, raktározására”. A kérést a tanács megalapozottnak találta, ezért a földszinti helyiség mellé a 96,4 négyzetméteres pincét is megkapták Zsidaiék „végleges, határidő nélküli” használatra. A pince egy részében tehát a Pierrot tárolhatta tárgyait, míg a lakók továbbra is használhatták saját pincerekeszeiket.

A városvezetéssel való jó kapcsolat a rendszerváltás után sem szakadt meg. 1991-ben a Zsidai család egyik napról a másikra lezárta az egész pincét, a lakók pedig csak akkor férhettek hozzá a tárolóikhoz, ha valaki beengedte őket: saját kulcsot csak az önkormányzat közbenjárására másoltattak nekik Zsidaiék.

A kiülős rész 2000-ben

A kiülős rész 2000-ben

 

A Pierrot 1993-ban kért és kapott is engedélyt arra, hogy a már meleg ételeket is felszolgáló kávézó előtti járdaszakaszt is használhassák. Addigra azonban állandóvá váltak a lakók panaszai: egyre nagyobb zajra (a magnó mellé került egy zongora is az étterembe) és ételszagra panaszkodták, ám a hatóságok mindig mindent rendben találtak. Noha a hasonló konfliktusok továbbra is folyamatosak voltak, az önkormányzat és a hatóságok rendre a vállalkozók mellé álltak, a lakók szerint egyszerűen azért, mert a vendéglátósok jelentősen magasabb bérleti díjat fizettek a helyiségekért, mint ők a lakásokért.

A fenyegetés

A Pierrot következő nagyobb térfoglalása 2003-ban kezdődött. Ekkor az uniós követelményeknek való megfelelés miatt nagyobb átalakításokra kértek engedélyt. A konyhát és a mellékhelyiséget le akarták vinni a pincébe, ezért az egész pincét és a lépcsőt is át kellett alakítani, míg az addig közös használatban lévő kertbe egy kazánt terveztek kéménnyel. Az építési engedélyt gond nélkül megkapták Zsidaiék, akik ezután arra kérték a lakókat, hogy adják át nekik a „bérlakásukhoz tartozó pincerekeszeket”. A lakók által legalább az ötvenes évek óta használt pincék átadásáért cserébe Zsidainé fizetni nem akart, mindössze annyit ajánlott fel, hogy felszereltet egy kaputelefont, kifesteti és rendben tartja a kapualjat valamint rendbe hozatja a kertet. A lakók az építkezések tervéről csak ebből a levélből értesültek, és azonnal Nagy Gábor Tamás fideszes polgármesterhez fordultak, tiltakozva a bővülés és a ház műemléki jellegének lerontása miatt. A polgármester válaszlevelében leszögezte, hogy a „lakók pincetárolóit az átalakítás nem érinti”, a valóság azonban másképp alakult. A házat kezelő önkormányzati Házgondnoksági Kft. ugyanis felszólította a lakókat, hogy az átalakításokhoz szükséges időre adják át a pincerészüket Zsidaiéknak, hozzátéve, ha ezt nem teszik meg, még a lakásbérleti jogukat is elveszik tőlük. Zsidainé biztosította a lakókat, hogy az átalakítások után továbbra is használhatják a tárolókat, de az építkezésekhez szükség van azokra a területekre is. A fenyegetés azonban Zsidainé üzenetéből sem maradt ki: „Szeretnénk ezt az ügyet békésen lebonyolítani, és nem kívánjuk Önöket kitenni egy olyan eljárásnak, amely során felmondhatják az Önök lakásbérleti szerződését.”

Ez itt a kert (2004)

Ez itt a kert (2004)

 

Ez a kert most

Ez a kert most

 

Az építkezés közben megindult, mert Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is rendben találta a terveket. Ekkor derült ki, hogy a Zsidainé által 1986-ban még tárolásra használt, 1850-ös műemlék kemencét már rég elbontották; míg az átalakítandó lépcsők „török kori datálása téves”, valójában 1955-ben épültek, így elbontásuk nem probléma. A munkálatok előrehaladtával azonban egyre sürgetőbbé vált a lakók pincerészének használatba vétele. A házgondnokság ekkor már arra hivatkozott, hogy a lakásbérleti szerződésekben nincsenek benne a pincék, így a lakók egyre inkább jogosnak érezték félelmüket: ha átadják a tárolókat, azokat soha többé nem kapják vissza. Az egyik idős lakó a nyomás hatására átadta a tárolóját, ketten azonban továbbra is kitartottak. A Fortuna utca 14. ugyanis a háború előtt egyikük dédszüleié volt, míg a másikuk fizette a ház helyreállítási költségeinek felét, miután azt bombatalálat érte.

Pincesöprés

2004. január végén azonban mindkét pincerekeszt feltörték, és a lakók feljelentése nyomán rongálás miatt nyomozás indult. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a rekeszeket elzáró ajtókat kiemelték, a válaszfalakat pedig elbontották. A nyomozást végül bűncselekmény hiányában szüntették meg. Kiderült ugyanis, hogy a Pierrot korábban a pince teljes területét megkapta az önkormányzattól. A „laza szerkezetű falak” pedig Zsidaiék szerint egyszerűen leomlottak a munkálatok során.

Pince, pusztulat

Pince, pusztulat

 

A tárolókat kiürítették, a pincét felújították Zsidaiék, akik egy idő után a pincében tartott tárgyak ideiglenes tárolását is a lakókra akarták terhelni. A Pierrot kibővítése és felújítása időközben lezárult, Zsidaiék birtokba vették a korábban a lakók által közösen használt kapubejárót és kertet is, valamint a teljes pincét. Eleinte még azt ígérték, hogy bár övék a teljes terület, szívességi pincehasználatot biztosítanak lakóknak. A ház lakói ennek ellenére birtokvédelmet kértek, ám az ügyben eljáró V. kerületi hatóság Zsidaiéknak adott igazat, így ma is ők használják a teljes pincét.

A Zsidai család jó politikai kapcsolatai tehát túlélték a rendszerváltást, sőt az azóta lezajlott kormányváltásokat is, hiszen a Pierrot helyiségeit is fillérekért bérlik. A Pierrot bérleti szerződése 163 négyzetméternyi helyiségbérletről szól (bérleti díj 3460 forint/négyzetméter). Mivel ebből a pince több mint 96,4 négyzetméter, a szerződés szerint az étterem területe, a kapubejáró, a kerthelyiség és a ház előtti utcaszakasz mindössze 66,6 négyzetméter, ami a valósághoz képest meglehetősen kicsinek tűnik. Az I. kerületi önkormányzat elismerését, a Budavár Emlékérmet 2012-ben kapta meg Zsidai Ilona. Nagy Gábor Tamás fideszes polgármester így méltatta a munkásságát: „Zsidai Ilona, az akadályt nem ismerő, minden nehézséggel megküzdő étterem tulajdonos, akinek sikere minden bizonnyal abban keresendő, hogy az általa helyesnek tartott útról sohasem tért le, a meggyőződésből vállalt elveket soha fel nem adta, a korlátok előtt nem torpant meg. Ennek ma minden vendége élvezi a gyümölcsét és tegyük hozzá, hogy a magyar gasztronómia hírnevének öregbítése révén minden magyar is.”

A Wikipédia oldala szerint Zsidai Roy gyermekkorát a Pierrot-ban töltötte, ahol elleste a gasztronómia titkait. Úgy tűnik, a vendéglátáson kívül a kis Roy sok más apró fogást is ellesett a Fortuna utca 14.-ben.

Orbán Ráhel és Zsidai Roy (jobbra)

Orbán Ráhel és Zsidai Roy (jobbra)

Fotó: Székelyhidi Balázs – Magyar Nemzet

 

Zsidai Roy meglepő és mulatságos önkormányzati szerződéseiről itt írtunk részletesen, míg a budai Vár kormányzati és kereskedelmi megszállásáról a holnap megjelenő Narancsban közlünk kitűnő cikket.

Neked ajánljuk