Őket „takarítaná el” a kormány – Interjú a hecckampány célpontjaival

Iván Júlia (Amnesty International), Kapronczay Stefánia (TASZ) és Pardavi Márta (Magyar Helsinki Bizottság) beszél a friss Magyar Narancsban a jogainkról és a megbélyegzésről.

Szervezeteiktől már nem sok mindent tud elvenni a kormány, de megbélyegzésük segítségre szoruló állampolgárokat riaszthat el a jogérvényesítéstől – vélik a célkeresztbe került nem kormányzati szervezetek vezetői. Rövid részlet az interjúból:

Magyar Narancs: A kormány lassan négy éve tartó támadásainak hatását mennyire érzitek a mindennapi munkátokban?

Kapronczay Stefánia: A máshol is megfigyelhető „szűkülő civil tér” jelensége nemcsak jogszabályokban nyilvánul meg, hanem abban is, hogy mennyire hatékonyan tudunk működni. A négy­éves sorosozás, ügynöközés eredményeképp az állami szervek kétszer is meggondolják, hogy szóba álljanak-e velünk, az állami hirdetésre számító újság meggondolja, hogy lehozza-e a cikket, a hirdetést, hogy milyen hangnemben írjon rólunk. A dolog személyesebb részéhez tartozik, hogy viszonylag sok gyűlölködő üzenetet kapunk szervezetként és egy-egy tévéinterjú után egyénileg is.

Iván Júlia: A skatulyázás tökéletesen működik. Soros György démonként jelenik meg Magyarországon, de nagyon kevesen tudják, hogy kicsoda ő, és mit gondol a világról, mint ahogy a nevével megbélyegzett civil szervezetek sem tudják elmondani, hogy mennyire hasznos tevékenységeket végeznek, hány emberen segítettek és tudnának még segíteni. Politikai táborokhoz sorolják a civileket, ahelyett, hogy a szakmai munkájukat értékelnék. És sajnos a kormány kommunikációs paneljei visszaköszönnek a buszon, villamoson is.

Pardavi Márta: Valószínűleg nincs írásba adva, hogy ezekkel a szervezetekkel nem lehet együttműködni, szakmai párbeszédet folytatni, de a kialakult légkör túlzott óvatoskodáshoz vezet az államigazgatás bizonyos részei­ben. Itt nem a politikai vezetőkre, hanem, mondjuk, a minisztériumi főosztályvezetők szintjére gondolok, akik adott esetben jóindulatúan viszonyulnának egy-egy szakmai kérdéshez, de félnek, mit szólnak majd odafönn, ha szóba állnak velünk. Sokat elárul a magyar közszféra függetlenségéről és szakmai önállóságáról, hogy arrogáns kormányszóvivői félmondatok határozzák meg a napi működést.

MN: A legújabb törvényjavaslat konkrét szövegét az interjú készítésekor (múlt pénteken – T. Sz.) még nem ismerjük, de a fő irányok látszanak: vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség a civil szervezetek vezetőinek, valamiféle pluszregisztráció a külföldről pénzt kapó civileknél. (...) Nyilván az lehetne egy plusz megbélyegzés, ha a szervezeteknek nyilvános meg­szó­lalá­saikban is fel kellene tüntetniük a külföldi finanszírozás tényét. Sőt akár ügynökként kellene meghatározniuk magukat.

Iván Júlia: Egy uniós tagállamnál eleve nem értem a külföldi forrás definícióját. A civil szervezeteknek juttatott uniós forrás most magyarnak számít vagy külföl­di­nek? Magyarország is az unió része, bár nyilvánvalóan nem nettó befizető tagállam.

Kapronczay Stefánia: Ennyi erővel Magyarország egy külföldről finanszírozott állam, hiszen rengeteg pénz érkezik a magyar költségvetésbe az EU kohéziós alapjaiból.

Pardavi Márta: Érdemes megemlíteni, hogy a miniszterelnök évértékelő beszéde szerint a Magyarországra leselkedő veszélyek kizárólag külföldről fenyegetnek. A külföld mint szó átértelmezése zajlik, ennek megfelelően a külföldi támogatás nem az átláthatósággal függ össze, hanem az ország érdekeire, biztonságára veszélyes támogatásnak minősül. Az új identitáspolitikai kurzusban a külföldiség lassan a magyarellenességgel lesz egyenértékű. Miközben Trócsányi miniszter nagyon békülékeny hangot ütött meg a LIBE-meghallgatáson, Kovács Zoltán a folyosón tartott sajtótájékoztatóján már külföldi ügy­nök­szer­ve­ze­tekről beszélt. Ahogy a sorosozásban is van egyfajta antiszemitizmus, a külföldi támogatások felemlegetéséből a magyarellenesség vádját lehetetlen nem kihallani.

(...)

MN: A hiteltelenítésen túl van valami, amit a ti szervezeteitektől el tud még venni a kormány?

Kapronczay Stefánia: Nem annyira a szervezetektől, inkább a magyar állampolgároktól tud elvenni fontos jogokat és szolgáltatásokat. Amikor azt mondja a kormány, hogy az általunk felvetett problémákkal nem foglalkozik, mert külföldi ügynökök vagyunk, akkor valójában a saját állampolgárait érintő problémák megoldásáról mond le. Ez a legnagyobb baj.

Pardavi Márta: A Helsinkihez egy csomó olyan ember fordul, aki máshol nem tudna segítséget keresni. Nem pusztán azért, mert tájékozatlan, alacsony az érdekérvényesítő képessége, hanem azért is, mert sokszor tényleg nem létezik más fórum. Bár az Igazságügyi Minisztériumban létrejött egy „nép ügyvédjének” becézett jogi segítségnyújtó szolgálat, ez nem működik igazán hatékonyan, egy sor valós problémára nem tud megoldást kínálni. Sokan nem is a szűken vett szakmai profilunkba vágó kérdésekkel keresik meg a Helsinkit, de ilyenkor is tudunk legalább némi fogódzót, tájékoztatást nyújtani. Ha ezeket a szervezeteket tovább sározzák, ne adj’ isten a működésüket is ellehetetlenítik, akkor ezek az embe­rek segítség nélkül maradnak.

Kapronczay Stefánia: Az egyéni segítségnyújtás mellett a civilek fontos szabályozási változtatásokért is kiállnak. A mi esetünkben ilyen volt a fogyatékossággal élő emberek döntési szabadságáért vagy az egészségügyi önrendelkezésért vívott harc. Az „eltakarítással” a kormány nemcsak rólunk mond véleményt, de ezeknek az állampolgároknak a jogairól is.

Iván Júlia: Ha elnémítják ezeket a civil szervezeteket, annak a lehetőségét is elvágják, hogy a külvilág hiteles forrásból értesüljön a magyarországi folyamatokról. Egy bezárkózási politika része is lehet, hogy a külföld dehonesztáló kifejezéssé kezd válni, és Brüsszel az új Moszkva, hogy az egyéb őrültségeket meg se említsem.

A teljes interjú a Magyar Narancs legújabb számában olvasható.