Inkasszálta a NAV és a MÁK Iványiék pénzének 40 százalékát

  • narancs.hu
  • 2025. január 29.

Belpol

Az egy százalékos felajánlásokból befolyt egymilliárd forintnak valamivel több, mint a fele érkezett csak meg a MET számlájára.

 Az adófizetők 1, 042 milliárdos egyházi 1%-os felajánlásából az összegnek csak alig több mint a fele érkezett meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) számlájára – közölte szerdán az egyház.

„A MET számlájához rendelt köztartozás levonásával számoltunk, de a Magyar Államkincstár (MÁK) inkasszója váratlanul ért minket. Az utalás előtti napon a MÁK ráterhelte a számlára annak a tévesen kiutalt és később visszakövetelt normatív támogatásnak az összegét, amit a NAV már a novemberi utaláskor inkasszált, még mielőtt megkaptuk volna” – olvasható a MET közleményében.

Tavaly szeptemberben a MÁK befagyasztotta az állam által bezáratott MET-intézmények normakifizetéseit. Az egyház fellebbezett, az állami szervezet ezután elismerte, hogy az intézkedése jogszerűtlen volt.  Utalt 450 millió normatívát, de az nem érkezett meg a MET számlájára, mert a NAV a teljes összeget inkasszálta. Decemberben a MÁK értesítést küldött az egyháznak arról, hogy túlfizetés történt, és kérte, hogy azt a pénzt – amit az egyház meg sem kapott a NAV miatt – azonnal utalja vissza. Ezt a MET nem tudta megtenni.

Mivel nyilvántartott egyházzá minősítették vissza a MET-et, a kiegészítő állami támogatást sem kapta meg. Ez több száz milliós bevételtől fosztotta meg a MET-et, holott abban az adóévben, amire a felajánlások vonatkoznak, még bejegyzett egyház volt, tehát meggyőződése, hogy jogosult lenne a kiegészítő támogatás utalására.

Az Oltalom Karitatív Egyesület után a MET is megkapta a MÁK határozatát, amelyben befagyasztják a 2025-re vonatkozó normatívák kifizetését, most arra hivatkozva, hogy a dolgozók késve kapták meg a fizetéseket. Ezekben az ügyekben jogi lépéseket tesz a MET.

„Az elmúlt egy évben, a mostani elvonásokat is beleszámítva több mint 2,5 milliárd forintot inkasszált tőlünk a NAV és a MÁK, miközben 2024 júliusától kezdve egyetlen forintnyi állami támogatás sem érkezett meg hozzánk a szociális és oktatási feladatok ellátásáért. A normatívák hiányában újabb adósságaink keletkeznek. (...) Az egyházi 1 %-ot felajánlóknak és civil adományozóinknak hálásan köszönjük, hogy továbbra is esélyt adnak a túlélésre” – írja a közlemény.

A MET a maradék befolyt összegből elkezdte kifizetni az elmaradt béreket, és csökkenti a közműtartozásait. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.