Jövő héten se tárgyalja az Országgyűlés a svéd NATO-csatlakozást

  • narancs.hu
  • 2023. november 2.

Belpol

Rajtunk kívül még a törökök nem szavazták meg a csatlakozást, de a parlamentjük már tárgyalja a kérdést. 

Bár a jövő héten négy teljes napon át ülésezik az Országgyűlés, ebbe a menetrendbe nem fér bele továbbra sem a lassan 16 hónapja tárgyalásra váró javaslat Svédország NATO-csatlakozásáról. Az, hogy a téma nem szerepel a törvényhozás november 6-7-8-9-i üléseinek napirendjén, a hvg.hu birtokába került javaslatból derül ki, amit csütörtök délutáni ülésén véglegesít a Házbizottság – számolt be a portál. 

Magyarország mellett még Törökország nem döntött a svédek csatlakozásáról, az utóbbi parlamentje viszont már elkezdte tárgyalni a kérdést. A kormánypárti politikusok jellemzően tagadják, hogy a két ország összejátszana, de a látszat mindenképp ez, hívja fel a figyelmet a lap. 

A dokumentumok szerint hétfőn fontos szavazás lesz a Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról. Hétfőn tervezik a november végén lejáró, az Ukrajnában zajló háború miatt érvényben lévő háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását, amely így újabb fél évet, 2024. május 23-ig lenne érvényben.

Kedden egy sor javaslat általános vitáját tervezik, például a közlekedési törvények módosításáról szólóét, az igazságügyi törvénycsomagét, vagy éppen a büntetőjogi jogszabálycsomagét. Szerdán folytatódnak az általános viták például az energetikai tárgyú vagy az atomenergiáról szóló javaslattal. Csütörtökön pedig a sport- és az adótörvények vitája kerül sorra. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.