„A Nyugat számára a szerencsétlenség mindenekelőtt politikai spekuláció, szocializmus- és szovjetellenesség témája. Az a céljuk, hogy diszkreditálják a Szovjetunió és a szocialista közösség atomerőművi építési programját, jóllehet nyugaton is kifejtették, hogy az atomerőmű felhasználása nélkül nem képzelhető el a jövő” – olvasható egy, a KGST Végrehajtó Bizottságának 1986. május 20-i üléséről készült feljegyzésben.
A keleti blokkon belüli, szűk körben zajló tanácskozásról, ahova az országok „állandó képviselőit” hívták meg, Marjai János miniszterelnök-helyettes készített feljegyzért Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottságának főnöke számára.
„Nem egyszerűsítik le a problémát, a nehézségeket – hangsúlyozta Scserbina elvtárs (Borisz Scserbina, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnöke, aki elrendelte Pripjaty kiürítését, az HBO sikersorozatában Stellan Skarsgård svéd színész alakította) –, de pánikba nem esnek. A szovjet népet a szerencsétlenség még inkább összekovácsolta, az emberek nagy számban jelentkeztek munkára a csernobili területre. Jelenleg a korábbihoz képest 3 nagyságrenddel javult a helyzet az erőműben és közvetlen körzetében, a tájékoztatásban a túlzások indokolatlanok. Amúgy a Pripjatyból történt evakuálás rendkívül szervezetten, minden pánik nélkül zajlott” – szögezte le Marjai.
„A szerencsételenségnek kis számú sérültje van”
Az 1986. április 26-án az ukrajnai Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben bekövetkezett atomkatasztrófa a történelem egyik legsúlyosabb tragédiája Az Energiaklub 20 év sugárzás címmel 2006-ban készített egy összefogó kutatást (ami a Magyar Oszágos Levéltárban hozzáférhető anyagokra, az Országos Meterológiai Szolgálat [OMSZ], a Központi Fizikai Kutató Intézet [KFKI] és az Országos Központ és Könyvtár [OMKK] 1986-os kiadványaira támaszkodik) többek között arról, hogy Kádár János pártállami rendszere miképpen próbálta a lehetőségek szerint a legidálisabban tálalni a történteket idehaza és külföldön.
„A Csernobili Atomerőmű üzemzavaráról először a szovjet villamos teherelosztótól kaptunk értesítést április 26-án. Az üzemzavar jellegére való utalás nélkül azt kérték, hogy 1850 MW (megawatt, az erőművek generátorainak teljesítményének mérésére szolgáló mértékegység - a szerk.) villamosenergia-importunkat csökkentsük 20 MW-tal” – ez volt az első vészjel, amit Magyarország kapott. Mint látható, véletlenül sem a sugárzás emberekre gyakorolt veszélyeiről szólt, hanem a gazdasági kockázatokról.
A későbbiekben „a magyar szakemberek első alkalommal április 26-án a svéd, finn, lengyel intézetektől nem hivatalos csatornákon kaptak értesítést arról, hogy a radioaktív szint megnövekedett a levegőben. Április 29-én a lengyelektől hivatalos formában értesültünk arról, hogy a Mazúri Tavak térségében a jód 131-izotóp mennyisége megnövekedett.”
A Külügyminisztérium iratai szerint a helyszínről csak április 29-én, tehát a hivatalos szovjet bejelentést követően kapott először információt: „Barabás János követ-tanácsos VCS (különleges vonal – a szerk.) telefonon az alábbiakat jelentette: a Szovjetunióban a hírközlő eszközök rövid TASZSZ jelentést ismertettek a Csernobilban történt atomreaktor-sérülésről. A hírhez tájékoztatásként a következő kiegészítéseket tette Barabás elvtárs:
- A szerencsétlenségnek kis számú sérültje van.
- Az atomerőműben tovább tart a sugárzás.
- A sugárszennyezés viszonylag kis körzetet, mintegy 15-20 kilométer átmérőjű területet érint, ahonnan 50 ezer embert telepítenek ki.
- Kijevben nincs szennyeződés.”
| ||
„Megjegyzem a városban nyugalom van”
A szerencsétlenségről Monori István kijevi főkonzul jelentést küldött árpilis 29-én: „kértem Barabás elvtársat, hogy a baráti szocialista nagykövetségekkel konzultáljon kormányfői szinten történő távirat küldése kérdésében. Várjuk a nagykövetség javaslatát. A Lázár György miniszterelnök nevében küldendő távirat tervezetét addig is elkészítjük.”
Egy másik feljegyzés arról számolt be, hogy Várkonyi Péter külügyminiszter Lázár Györggyel megbeszélte: nem küldenek táviratot, okokat pedig nem említettek. A későbbiekben azonban mégis érkezett rejtjeltávirat: „nem hivatalos, de megbízható információ szerint a Kijevtől légvonalban száz kilométerre lévő kb. harmincezer lelket számláló Pripjatyban április 26.-án az 1978 óta működő atomerőmű egyik blokkja felrobbant, a másik megsérült. Az áldozatok száma jelentős. A mentési munkálatokat viszonylag gyorsan elkezdték. A környezetből sok 10 ezer ember kitelepítése folyik, Kijevtől délre 100-200 kilométerre. [...] Kijevet nem nyilvánították veszélyzónának, bár tegnap Visgorodnál, innen 20 kilométerre veszélyesen magas sugárértéket mértek. Megtudtam: ebben az erőműben 3 évvel ezelőtt már csaknem katasztrófához vezető szivárgás volt, de akkor a «földön» maradt a szennyeződés.”
A főkonzul pár órával később egy újabb titkosított táviratott küldött: „A pripjatyi erőmű negyedik egymilliós blokkjának kazánja, a reaktor leállítási üzemfázisában, ismeretlen okok miatt felrobbant. A reaktor megsérült, elszállt a fedőszerkezete, tönkrement az uránrudak kiemelésére szolgáló berendezés is. A fúziós folyamat a reaktor megmaradt részében is folytatódik, nem sikerült megszakítani. [...] A vízszennyeződést és terjedését kizárták, itt a biztonsági rendszer jól működik, tehát a Dnyeperbe szennyezett víz nem kerül. A robbanás térségében életveszélyesnek 1 km-es, veszélyesnek 15 km-es körzetet jelöltek ki. Innen 50 ezer embert telepítettek ki. A robbanás következtében egy ember meghalt, kórházban mintegy 90 súlyos állapotban lévő embert kezelnek. Kijevben nincs sugárveszély, ezért intézkedésre nincs szükség. Megjegyzem, a városban nyugalom van.”
„Aki teheti, utazik vidékre”
„Hazánkat április 29-ről 30-ra virradó éjjel érte el egy erősen felhígult radioaktív felhő, amelynek zöme Salgótarján, Budapest, Szombathely irányába vonult, és Ausztria felé terjedt. Egy része pedig szétszóródott az ország felett. A levegő radioaktivitása helyenként sokszorosára nőtt” – állapította meg az Országos Atomenergiai Bizottság.
Hiába vált nyilvánvalóvá a katasztrófa, Moszkvában és Kijevben az illetékesek elzárkóztak az információátadástól. „A lakosság csak tegnap este kapott először tájékoztatást bizonyos védekezési szükségességről. [...] A suttogó propaganda, a félelem folyamatosan erősödik. Széles körben tapasztaljuk, aki teheti, utazik vidékre, vagy gyermekét küldi le. Az óvodákból, iskolákból hiányzók száma egyre nagyobb” – jelentett a pánikról a kijevi magyar főkonzul május 6-án, egy héttel a katasztrófa után.
A lakosság tájékoztatásától sokáig elzárkozó magyar kormánynak ekkor már engednie kellett, mert több ország importkorlátozásokat jelentett be a szocialista országokkal szemben: „a Minisztertanács döntése alapján – Marjai József miniszterelnökhelyettes kezdeményezésére – a történtekről a Külügyminisztérium április 30-án tájékoztatta 16 nyugat-európai nagykövetségünk, és kereskedelmi kirendeltségünk munkatársait arról, hogy ha a fogadó ország, illetve szervei részéről érdeklődés van, adjanak tájékoztatást. Május 2-án utasítást kaptak arra, hogy adják át a május 1-én mért magyarországi adatokat.”
Offenzívába vágta magát a külügy
„A mezőgazdasági és élelmiszerexportunk tilalmán túl a kormányzati és propaganda szervek különböző tanácsadások formájában igyekeznek leállítani a hazánkba irányuló turizmust. E befolyásolás következtében több ezer nyugati turista lemondta magyarországi útját. Várható e kampány kiszélesítése, káros következményeinek súlyosbodása. Ebben a helyzetben a magyarországi sugárzási viszonyokat hitelesen bemutató, a többi magyar intézmény képviselőivel történt koordinált, aktív-offenzív akciósorozatra van szükség” – olvasható a Külügyminisztérium korabelli feljegyzése.
A nagyköveteket felszólították, hogy keressék fel az adott ország külügyminisztériumát, az egészségügyi minisztériumát, a törvényhozó testületek vezető tisztségviselőit, a fogadó országban lévő nemzetközi szervezetek megfelelő vezetőit, továbbá a jelentősebb velük kapcsolatban lévő turista társaságokat, napilapok, folyóiratok, rádiók- és televíziók szerkesztőségeit, és ismertesse álláspontukat a Magyarországban kialakult sugárzási és szennyezettségi viszonyokról.
„Álláspontja megfogalmazásánál támaszkodjon a képviseletnek addig megküldött táblázatokra, amelyek egyértelműen tanúsítják, hogy a jelentkező sugárzási szint nem károsítja az emberek egészségét (május 14-étől hazánk légkörében a levegő radioaktív tartalma az ország egész területén visszaállt a csernobili balesetet megelőző természetes szintre), érveljen az EVSZ (Egészségügyi Világszervezet, WHO – a szerk.) európai irodájának ezzel kapcsolatos közleményével, vagy vegye figyelembe a KKM-nek (Külkereskedelmi Minisztérium – a szerk.) az élelmiszerexportunk közös piaci döntése kapcsán küldött állásfoglalását, továbbá az összefoglalókat.”
| ||
Atombomba méretű sugárzás
„Május 16-án a 13 legolvasottabb párizsi és vidéki országos napilaphoz, az 5 legbefolyásosabb folyóirathoz illetve a rádióhoz eljuttattuk az állásfoglalást” - tájékoztatták feletesseiket párizsi diplomaták, akik összesen 58 újságírónak, szakértőnek juttatják el az állásfoglalásukat. „A velünk szorosabb kapcsolatban állók figyelmét személyesen hívtuk fel az anyagban foglaltak jelentőségére, kérve megértő – lehetőség szerinti – segítségüket. [...] Sajtótájékoztatót nem tartunk szükségesnek, mert azt néhány szenzáció-hajszoló újságíró megkísérelhetné ellenünk kijátszani.”
Az MSZMP Politikai Bizottsága hivatalosan 1986. május 6-án foglalkozott először az üggyel. Az ülésen Kádár János „egészségügyi szabadság” miatt nem vett részt.
„A levegő szennyeződése a normál érték sokszorosára, a felszíni vizeké helyenként ötszörösére, az ivóvizeké kétszeresére növekedett. A fokozott élelmiszerellenőrzés a talaj-, növény- és húsmintákon – a tej kivételével – azt mutatta, hogy a sugárzó anyagok koncentrációja az egészségre veszélyes szintet sehol nem érte el” – összegezték a következményeket. Viszont a további kockázatokról óvatosan fogalmaztak: „amennyiben a balesetet szenvedett erőműből a radioaktív kibocsátás folytatódik, illetve az erőmű közelében lévő légtömegeknek nagy a radioaktív anyagtartalma és egy számunkra kedvezőtlen légmozgás következik be, hazánkban újra – sőt jelentősen – növekedhet a szennyezettség szintje. A feltételek elmaradása esetében is fenn kell tartani a legeltetési és zöldtakarmány-fogyasztásra vonatkozó tilalmat, ha az időjárás nem kedvez (nem kapunk esőt). [...] A hazánk területét most ért maradandó felületi radioaktív szennyezettség szintje eléri az összes légköri atomrobbantás során, Magyarországon mért összértéket.”
Hét mondat a Népszabadságban
Bedő Iván, a Magyar Rádió ügyeletes szerkesztője számolt be először egy BBC-hírre hivatkozva április 28-án az atomkatasztrófáról: „a szovjetunióbeli csernobili atomerőműben baleset történt. A jelentések szerint az egyik reaktor sérült meg, és többen megsebesültek. Az illetékesek megkezdték az ukrajnai atomerőműben keletkezett üzemzavar megszüntetését. A károk felszámolására kormánybizottságot hoztak létre.” A hírt másnap reggelre cenzúrázták, Bedőt pedig fegyelmivel három hónapra letiltották a rádióból – írt arról a Hetek, hogyan is zajlotta a hazai lakosság tájékoztatása.
Bedő – aki később a HVG munkatársa lett – nemrég erről azt mondta a témában rendezett előadáson: "a szakmai renomémnak nagyon jót tett, hogy én lettem Csernobil hőse, de valójában ez akkor már nem jelentett óriási kockázatot". Ezzel arra utalt, hogy a fegyelminek a rendszerváltást megelőző években már nem voltak komoly következményei.
Váradi Emil, az MTI munkatársa – aki ugyanazon a rendezvényen beszélt – ellentmondásos utasításokat kapott a főnökeitől: közvetlen felettese, a moszkvai iroda vezetője hangsúlyozta, „nem kell műtyúkszem”, vagyis ne kutakodjon Csernobil körül. Ugyanakkor a magyarországi MTI-s szerkesztők között akadt, aki kérte, tudjon meg minél többet arról, hogy mi történt az atomerőművel.
A nyomtatott sajtóban a Népszabadság írt először a csernobili katasztrófáról, három nappal a robbanás után: hét mondatban összefoglalták az esetet, az időpontot kihagyva, viszont azt rögzítve: „Csernobil Ukrajnában van, Kijevtől északra, a Pripjaty és az Uzs összefolyásánál. Ez volt az első ilyen eset a Szovjetunióban. [...] A szerencsétlenség okáról, a reaktor sérülésének jellegéről, az áldozatok számáról és a károk mértékéről részletek egyelőre nem ismertek.”
A cikk szerint tudatosan bagatelizálta a tényeket, azt állította, a radioaktív sugárzás mértéke hazánkban „nem számottevő, a mért értékek alig térnek el a szokásostól, illetve folyamatosan csökkennek.” Óvintézkedést nem javasoltak a lakosságnak, pedig az érintett napokban volt a legnagyobb a sugárzás itthon.
| ||
„Nem mondhattak semmit”
Semmit nem mondhattak a lakosságnak a szocialista Magyarország vezetői a csernobili atombelestről – mondta Lakatos Ernő, a Magyar Szocialista Munkáspárt Agitációs és Propagandaszakosztályának vezetője a Heteknek adott utolsó interjújában.
Kádár „médiatanácsadója” beszámolt arról is, ő Londonban értesült a történtekről, mert a Kínából érkező gépüket rendőrök közrefogták, és sugármentesítették, mivel szennyezett terület felett haladtak át. Kádár Jánost pedig az 1986-os május elsejei felvonuláson sugárvédelmi egység várta, akik folyamatos tájékoztatást adtak a vezetőségnek az aktuális mérési eredményekről.
Az akkori Tömegkommunikációs Kutatóközpont felméréseit csak az MSZMP vezérkara láthatta, amiben nemcsak a sugárszennyezésről, hanem a közhangulatról is olvashattak: a felsőfokú végzettségűek fele bevallotta, hogy tájékozódott külföldi rádióállomásokon keresztül, továbbá a többség elégedetlen volt a hivatalos tájékoztatással.
Tévés hidegháború: az oroszok nem nyugszanak bele a Csernobil sikerébe
Pedig már veri a Trónok harcát is. A Trónok harca befejező évadjának fogadtatása után kevesen gondolták volna, hogy az év eddigi legnagyobb sorozatos durranását szintén az HBO szállítja majd. A Csernobil című 5 részes minisorozat valósággal letarolta a világot: jelenleg ez minden idők legjobb sorozata az IMDb felhasználói szerint, ami késői érkezőként is tarolhat az Emmy-díjátadón.
