Karsai Dániel Novák Katalinnál járt, "abszolút nyitott hozzáállással" találkozott

  • narancs.hu
  • 2024. január 16.

Belpol

A beszélgetést két hét múlva folytatják.

Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Karsai Dánielt

és öccsét, Karsai Pétert – derült ki az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász Facebook-bejegyzéséből.

Karsai azt írta, a találkozót ő kezdeményezte az államfőnél, a körülbelül egy órás beszélgetésre pedig az ügyét segítő kéréssel érkezett, és „abszolút nyitott hozzáállással” találkozott. Közlése szerint

Novák Katalin csak annyit kért, hogy a stábjával alaposabban átgondolhassák a javaslatát, egyúttal ígéretet tett arra, hogy a beszélgetést két hét múlva folytatják.

Karsai azt írta, addig a konkrét javaslatot Novák Katalin kérésére nem tárja a nyilvánosság elé, de a későbbiekben részletesen beszámol majd mindenről.

Mint ismert, Karsai Dániel alkotmányjogász 2023. szeptemberében jelentette be, hogy a gyógyíthatatlan ALS betegséget diagnosztizálták nála. A betegség a központi idegrendszer mozgásért, beszédért, nyelésért és légzésért felelős izmainak pusztulásával, idővel teljes bénulással és fulladással jár. A betegség kialakulásának pontos okai nem ismertek, így nem is gyógyítható. Karsai azért fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy hogy maga dönthessen az élete végéről, az aktív életvégi döntések ugyanis most nem legálisak Magyarországon.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.