Kozák Danuta borított: molesztálta az edző
„Fekszel a padon, gyakorlatilag meztelen vagy, próbálsz ellazulni, miközben gyúrnak. Valamikor bejön egy edző erősen befolyásolt állapotban.”
„Fekszel a padon, gyakorlatilag meztelen vagy, próbálsz ellazulni, miközben gyúrnak. Valamikor bejön egy edző erősen befolyásolt állapotban.”
Vissza kell fizetni egy 50 milliós uniós pályázat nagyobb részét egy hazai román két tannyelvű oktatási intézménynek, valamint a konzorciumi tagoknak, mert a diákoknak szánt programok többsége nem valósult meg.
Úgy tűnik, Magyar Péter pártjában sokan vannak olyanok, akiknek bár volt kapcsolatuk a 2010 utáni rendszerrel is, utóbb mélységesen csalódtak abban.
A holttest Vác és Sződliget között került elő.
A Momentum felhördülve fogadta a Tisza politikusának szavait.
Elmulasztotta a segítségnyújtást, és bejelentést sem tett. A motorcsónakot vezető férfi valószínűleg ittas volt és szlalomozott a folyón.
A Sándor-palota közleménye szerint Sulyok Tamás mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el.
„Az nem vita, hogy mindenki kap 7 percet” – üzeni a Tisza vezetője.
A Tisza Párt listavezetője egyúttal „bűnben fogantnak” nevezte a Momentumot, és kijelentette, hogy 2026-ban megnyerik a választásokat.
A kormány háborús pszichózisban úszik, tucatnyi plakát rémisztgeti a járókelőket a metrómegállónál.
A köztársasági elnök mérlegelni fogja az ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász kegyelmi kérvényét.
Donáth Anna így is vállalja a vitát, és a Tisza Párt alelnökének is ezt javasolja.