„Valakinek kockáztatnia kell”

Nagy Ervin színész, a Tisza Párt tagja

Nyíltan és az elsők közt támogatta Magyar Pétert. Azóta is kíséri a kampányban és úgy gondolja, ez a középen állás az, ami hiányzik az országból. Eddig csak szavalt, de júniusban már kulturális ajánlatot is tesz Magyar tüntetésén.

Magyar Narancs: Esett el szerepektől és pénztől, amiért belépett a nagypolitikába, és csatlakozott Magyar Péterhez?

Nagy Ervin: Ez már csak a hab volt a tortán. Az elmúlt öt évben minden olyasmit elbuktam, amire uradalmi befolyás volt. Ezekről már lemondtam, elindultam a piaci szféra felé. Amikor ezt az utat választottam, elsősorban még nem is a politikai függetlenség motivált, hanem például az, hogy az RTL képében piacorientált és megbízható partnert találjak, akikkel tudok tervezni akár öt-hat évre is. A magyar film teljességgel kiszámíthatatlan, minden attól függ, mikor szeretnek és mikor nem. Ha megcsinálod az elmúlt 15 év legnézettebb filmjét, az sem garancia arra, hogy legközelebb is kapj megbízást. Tehát mire meghoztam ezt a döntést, már amúgy is külön­utas voltam, így nem vittek talajra a nyilatkozataim. De persze a közmédiába már engem se hívnak, pedig előtte ha nem szerepeltem tizennégyszer egy hét alatt a Családbarátban, akkor egyszer sem. Addig láttak szívesen, ameddig úgy tűnt, jó fiú leszek – legalábbis olyan, aki nem politizál.

MN: Mikor döntött úgy, hogy nem lesz jó fiú?

NE: Egymás után jöttek a szabadságjogok visszametszései, a területfoglalások, és egyre több társadalmi, valamint szociális csoport került célkeresztbe. Ezt már nem bírtam szó nélkül. Talán a legszűkebb szakmai családom, a Katona József Színház gyalázásával indult meg bennem ez a folyamat, amikor a Gothár-ügy kapcsán „zaklatószínháznak” bélyegezték az egész intézményt. Akkor Kocsis Mátét leseggnyalóztam, ami talán stílusában megkérdőjelezhető, az igazságtartalmát tekintve azonban nem. A politikai csaholásnak nem eshet áldozatul egy 30 éves patinás társulat csak azért, mert Borkai Zsolt kurvákkal hetyegett előtte egy hónappal. Felháborított, hogy egy ilyen múltú alkotóműhelyt sáros bakanccsal, csoportosan meg lehet taposni. Már Magyar Péter megjelenése előtt is sokszor a szájára vett a Megafon. Ezek közpénzből fizetett verbális verőemberek, akik az utcán persze soha nem mernek odajönni.

MN: A Megafon támadásai vitték ki a politikai terepre?

NE: A szívem vitt ki. És az, hogy láttam ezt az embert megjelenni. Azt mondta a belső hang: „Most!” Korábban főleg a szereplők minősége miatt ódzkodtam ettől. Amikor például az ellenzéki előválasztás után azt láttam, hogy hónapokra eltűntek, mintha kitört volna a síszünet, azt gondoltam, hogy képtelenség ilyen „lendülettel” politikát csinálni. Magyar Péter megjelenéséből és az azóta végzett tevékenységéből az már biztosan látszik, hogy elképesztő, mit bír ez a csávó. Felszántja az országot, a vidéket. Megjelent egy terminátor. Amit ő csak azon az egy napon lezongorázott, amikor bement az ügyészségre, arra születni kell. Ez a fajta állóképesség jó, ha három-négy embernek megvan a hazai politikai palettán. És azonnal elkezdte azt, ami a legmunkásabb ott, ahol a legnehezebb a magyar demokráciát feltörni: vidéken. És kurvára megy neki, másnak meg nem megy! Az első Partizán-interjúját látva gondoltam azt, hogy az ő értékrendje megfelel az elképzeléseimnek. Azt éreztem, hogy „öcsém, ha megkeresel, én megyek”. És megkeresett.