Interjú

„Valakinek kockáztatnia kell”

Nagy Ervin színész, a Tisza Párt tagja

Belpol

Nyíltan és az elsők közt támogatta Magyar Pétert. Azóta is kíséri a kampányban és úgy gondolja, ez a középen állás az, ami hiányzik az országból. Eddig csak szavalt, de júniusban már kulturális ajánlatot is tesz Magyar tüntetésén.

Magyar Narancs: Esett el szerepektől és pénztől, amiért belépett a nagypolitikába, és csatlakozott Magyar Péterhez?

Nagy Ervin: Ez már csak a hab volt a tortán. Az elmúlt öt évben minden olyasmit elbuktam, amire uradalmi befolyás volt. Ezekről már lemondtam, elindultam a piaci szféra felé. Amikor ezt az utat választottam, elsősorban még nem is a politikai függetlenség motivált, hanem például az, hogy az RTL képében piacorientált és megbízható partnert találjak, akikkel tudok tervezni akár öt-hat évre is. A magyar film teljességgel kiszámíthatatlan, minden attól függ, mikor szeretnek és mikor nem. Ha megcsinálod az elmúlt 15 év legnézettebb filmjét, az sem garancia arra, hogy legközelebb is kapj megbízást. Tehát mire meghoztam ezt a döntést, már amúgy is külön­utas voltam, így nem vittek talajra a nyilatkozataim. De persze a közmédiába már engem se hívnak, pedig előtte ha nem szerepeltem tizennégyszer egy hét alatt a Családbarátban, akkor egyszer sem. Addig láttak szívesen, ameddig úgy tűnt, jó fiú leszek – legalábbis olyan, aki nem politizál.

MN: Mikor döntött úgy, hogy nem lesz jó fiú?

NE: Egymás után jöttek a szabadságjogok visszametszései, a területfoglalások, és egyre több társadalmi, valamint szociális csoport került célkeresztbe. Ezt már nem bírtam szó nélkül. Talán a legszűkebb szakmai családom, a Katona József Színház gyalázásával indult meg bennem ez a folyamat, amikor a Gothár-ügy kapcsán „zaklatószínháznak” bélyegezték az egész intézményt. Akkor Kocsis Mátét leseggnyalóztam, ami talán stílusában megkérdőjelezhető, az igazságtartalmát tekintve azonban nem. A politikai csaholásnak nem eshet áldozatul egy 30 éves patinás társulat csak azért, mert Borkai Zsolt kurvákkal hetyegett előtte egy hónappal. Felháborított, hogy egy ilyen múltú alkotóműhelyt sáros bakanccsal, csoportosan meg lehet taposni. Már Magyar Péter megjelenése előtt is sokszor a szájára vett a Megafon. Ezek közpénzből fizetett verbális verőemberek, akik az utcán persze soha nem mernek odajönni.

MN: A Megafon támadásai vitték ki a politikai terepre?

NE: A szívem vitt ki. És az, hogy láttam ezt az embert megjelenni. Azt mondta a belső hang: „Most!” Korábban főleg a szereplők minősége miatt ódzkodtam ettől. Amikor például az ellenzéki előválasztás után azt láttam, hogy hónapokra eltűntek, mintha kitört volna a síszünet, azt gondoltam, hogy képtelenség ilyen „lendülettel” politikát csinálni. Magyar Péter megjelenéséből és az azóta végzett tevékenységéből az már biztosan látszik, hogy elképesztő, mit bír ez a csávó. Felszántja az országot, a vidéket. Megjelent egy terminátor. Amit ő csak azon az egy napon lezongorázott, amikor bement az ügyészségre, arra születni kell. Ez a fajta állóképesség jó, ha három-négy embernek megvan a hazai politikai palettán. És azonnal elkezdte azt, ami a legmunkásabb ott, ahol a legnehezebb a magyar demokráciát feltörni: vidéken. És kurvára megy neki, másnak meg nem megy! Az első Partizán-interjúját látva gondoltam azt, hogy az ő értékrendje megfelel az elképzeléseimnek. Azt éreztem, hogy „öcsém, ha megkeresel, én megyek”. És megkeresett.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)