Dobrev Klára állítja: A köztársasági elnök magyar termőföldeket játszott át külföldi kézre

  • narancs.hu
  • 2024. május 22.

Belpol

A Sándor-palota közleménye szerint Sulyok Tamás mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el.

Súlyos vádakat fogalmazott meg Sulyok Tamással szemben a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője. Dobrev Klára mai  sajtótájékoztatóján dokumentumokkal együtt állította, hogy a köztársasági elnök egy „köztörvényes bűnöző”, aki ügyvédként törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben játszott át magyar termőföldeket külföldieknek „pénzért, strómanokon és zsebszerződéseken keresztül”.

Kálmán Olga DK-s parlamenti képviselő úgy fogalmazott, „kétségbevonhatatlan bizonyítékok vannak a kezükben”.

Dobrev Klára szerint Sulyok Tamás ügyvédként a csongrádi földmaffia fontos figurája volt. A maffia üzletei Szeged környékén 1000 hektárt érintettek, ezeket 3-4 ügyvéd részvételével árusították ki, volt, aki az ajándékozást, a más a kölcsönszerződést ellenjegyezte.

A magyar termőföldek külföldi kézre juttatása mindig is bűncselekmény volt, de 2014-ben éppen az Orbán-kormány tette ezt külön tényállássá a Btk.-ban.

Dobrev Klára egy 103 hektáros termőföldet emelt ki, amely esetében állítása szerint mindent Sulyok Tamás csinál. A területet előbb egy Gyuris Gyula Ernő nevű stróman vette meg, aki az ügyvéd segítségével Kocsis Lászlónak ajándékozta a földet. Ez a férfi rögtön kötött egy kölcsön- és jelzálogszerződést az Agronómia Kft. nevű céggel, amely mögött már külföldiek, Franz Kirchmayr, Ernst Kirchmayr és Alois Kirchmayr álltak, akik törvényesen nem szerezhették volna meg a területet.

Az Agronómia Kft. egyszerre szerezte meg a haszonélvezeti jogot és a jelzálogot, így a törvénytelenül szerzett földet már senki sem tudja elvenni. Az egyik zsebszerződésben ez szerepel: „A magyar földtörvény szerint olyan cég, mint az Agronómia Kft. jelenleg nem lehet vevő, így annak ügyvezetője, Gyuris úr járt el a cég megbízásából az ingatlanvétel ügyében.”

Dobrev a sajtótájékoztatón felszólította Sulyok Tamást, hogy mondjon le, majd bejelentette, hogy akár megteszi ezt, akár nem, ő csütörtökön a Legfőbb Ügyészségen átadja az iratokat, majd 10:30-kor a sajtónak is átadja a papírokat az ügyészség épülete előtt.

 
Dobrev Klára
 

 

A Sándor-palota reakciója

A köztársasági elnök hivatal rágalmazást említ, és hangsúlyozza, hogy Sulyok ügyvédként mindenben a törvények szerint járt el. Közleményük az alább teljes egészében olvasható.

„Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök több, mint 10 éve nem gyakorolja ügyvédi hivatását. Ügyvédi tevékenysége során mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el. Dr. Sulyok Tamásnak nincsen takargatnivalója. Törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre. Az államfő állampolgárként, jogászként, alkotmánybíróként és a testület elnökeként is bízott, és bízik most is a magyar igazságszolgáltatás rendszerében. Az államfő a mesterségesen felkorbácsolt politikai hangulat ismeretében nem lepődik meg a személyét ért támadáson, egyúttal az elhangzott rágalmakat a választási kampány részének, mindazonáltal rendkívül tisztességtelennek tartja, és határozottan visszautasítja. A rágalmazóval szemben a Sándor-palota megteszi a megfelelő jogi lépéseket.”

A köztársasági elnökről tulajdonképpen beiktatásakor botrányos részletek derültek ki: korábban hazudott apja nyilas múltjáról, aki pedig zsidóktól elvett vagyont igényelt 1944-ben

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!