Török áfium a választási kampányban Balástyán

Nem Isten, hanem Laci

Belpol

Húsz éve sikerült kiharcolni, hogy az M5-ös autópályának legyen lehajtója Balástyánál is. Most a választási kampány fő témája, hogy miért épült kamionparkoló nemrég a Natura 2000-es minősítésű Őszeszéki-tó mellé. A polgármester ugyanaz, aki akkor volt.

„Minősített Biztonságos Kamion Parkoló” – így írt 2021 júniusában a Balástyai Újság arról a létesítményről, amelyet a község hatá­rában, az M5-ös autópálya mellett kezdtek építeni 2,1 milliárd forintból, uniós támogatással. A beruházó, a Transz-Depar Kft. a korábban felhúzott szállodája mellett alakította ki 24 ezer négyzetméteren a „különleges teherszállítmányok” őrzött parkolóhelyét. Az újság azt is írta, hogy Ujvári László polgármester egyeztetett Suleyman Tasci ügyvezetővel, és „sokat dolgoztak együtt a szálloda megépítésének ügyében, amiben nagy feladatot jelentett a környezetvédelmi szakhatóságok engedélyeinek megszerzése”. A parkolót 2023. december 15-én avatták a tulajdonosok, Suleyman Tasci és Osman Tasci, valamint Ujvári László balástyai és Nagy Sándor kisteleki polgármesterek.

A hotel és a parkoló szomszédja a 71 hektáros Őszeszéki-tó. Egy ideig horgásztóként funkcionált, illetve télen Szegedről is jártak oda korcsolyázni. Szikes terület, védett növény- és állatvilággal, előfordul itt gyíkpohár, ragyás futrinka, dunai gőte, hamvas rétihéja és fehérszárnyú szerkő. A tó nemrég kiszáradt. Ha van benne víz, vöröses színű, ami természetes jelenség. Most épp van benne, de sűrű, széles nádsáv veszi körbe.

Az újonnan épült kamionparkoló mellett murvás, majd sima föld­út vezet a nádas szélén egy kilátóhoz. Körben van eldobált szemét, és a kilátóhoz épült esőbeálló falára valaki azt írta, „fuck you imigrant rats!” A víztükröt megközelíteni sem lehet, nemhogy horgászni, de ezt biztosan nem bánják az itt fészkelő, pihenő madarak. Az út jobb oldalán a kft. területét fogja körbe a fémkerítés. Benn futóláncra kötött kaukázusi medveölő kutyák őrködnek. A tónak a Balástya felőli partján nem vezet semmilyen út. Tanyák sorakoznak.

Rémtörténet

Az itteni tulajdonosok a kárpótlás idején szereztek birtokot. Mivel ez Natura 2000-es terület, a földművelésnek szigorú szabályai vannak. Előfordult, hogy egy gazdát, aki egy héttel a megszabott idő előtt kaszálta le a füvet, nagyon megbüntettek – ezt a balástyai Nagy Huszein Tibor írta a Facebookon. Azt érzékeltette ezzel, abszurd, hogy a gazdákat rá lehet szorítani a természet védelmére, miközben a pöfögő, hangoskodó kamionok parkolója megépülhetett. A polgármestert tartja a történtek fő felelősének.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.