Egyiptomi tulajdonba kerülhet az NB II-es FC Ajka

  • narancs.hu
  • 2024. október 5.

Sport

Az önkormányzat árulja a családi ezüstöt, készülve arra, hogy a kormány forrásokat von el a településektől.

Száz százalékos tulajdonosa lett Ajka város önkormányzata az FC Ajkának. A képviselő-testület szeptember 25-én egyhangúlag úgy döntött, névértéken, több mint másfélmillió forintért megveszi a futballcsapatot működtető kft.-ben a társtulajdonos cég 49 százalékos üzletrészét – írja a 24.hu.

A lap tudomása szerint a Veszprém megyei huszonhatezres város helyhatósága azért döntött így, mert így hatékonyabban tudja értékesíteni a vállalkozást. A vevő egy egyiptomi üzletember lehet, aki már jelezte vételi szándékát, és „aki mögött, mellett az a Kiss József sejlik fel, aki az ezredforduló környékén a Veszprém LC-ben volt tulajdonos, később menedzserként is dolgozott, és Egyiptomban is van üzleti érdekeltsége”.

Az F.C. Ajka Kft. tulajdonában olyan vagyonelemek is vannak, amelyeket az önkormányzat apportált, és azokat nem akarná eladni. Ezért a képviselő-testület azt is elhatározta, hogy az értékesítés előtt saját tulajdonú vagyonhasznosító cégbe viszi át az említett értékeket.

A csapat leendő új tulajdonosa az NB II-ben való részvételhez kapcsolódó joghoz, a licenchez és a labdarúgók játékjogához juthat hozzá.

A lap információit a küszöbön álló adásvételről nem cáfolta, de nem is erősítette meg Schwartz Béla (Közösen Ajkáért Egyesület–MSZP) ajkai polgármester. 

 

 

„Azok a folyamatok, amelyek jelenleg zajlanak a magyar gazdaságban, valamint

azok a törvényjavaslatok, amelyek az önkormányzatoktól a jövőben további anyagi forrásokat vonnak el,

megkövetelik a következő évekre való tudatos felkészülést. Az önkormányzat elérte teljesítőképessége határát, a jövő évben a csapat működtetéséhez pénzügyi forrásokat biztosítani nem tud, így a biztonságos és eredményes szereplés megkívánja egy tőkeerős tulajdonos bevonását. A kft. megvásárlása iránt Magyarországról és külföldről is vannak érdeklődők, így kézenfekvő, hogy a sokak által kívánt piaci szegmens irányába mozduljon el a klub. Nagyon pozitív folyamatként értékeljük, hogy felépítésre került egy olyan klub, amely eljutott oda, hogy felmerülhet az értékesítése, mert van iránta érdeklődés” – nyilatkozta a polgármester.

Ajka az utóbbi kilenc évben a csapat mögött állt. Ennek köszönhetően ez idő alatt egyetlen játékosnak vagy más dolgozónak sem tartoztak, egy napig sem.

Az FC Ajka most a 9. helyen áll a tizenhat csapatos Merkantil Bank Liga-tabellán. 

A címlapkép forrása a csapat Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.