Megtalálták a verőcei hajóbaleset 19 éves áldozatát

  • narancs.hu
  • 2024. május 22.

Belpol

A holttest Vác és Sződliget között került elő.

Megtalálták a verőcei hajóbaleset egyik eltűnt áldozatának a holttestét. Délután Vác és Sződliget között, a Duna 1675,8 folyamkilométerénél találtak rá a 19 éves V. Mártonra – közölte a rendőrség. Még négy embert keresnek.

A fiatalember a múlt hónapban vehette át a legkiemelkedőbb tanulónak járó elismerést az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen is dobogós volt.

Szombaton éjszaka egy motorcsónak ütközött szállodahajóval Verőcénél. Eddig egy túlélőről és most már három halottról beszélnek. A hatóságok szerint a többi utas sem élte túl az ütközést, de továbbra is nagy erőkkel keresik őket a Dunán.

A szállodahajó kapitányát segítségnyújtás elmulasztásával vádolják, kihallgatták és őrizetbe vették

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.