Két éve kampányt indított a kormány az ENSZ ellen, ma már támogatja budapesti menekültügyi központját

  • narancs.hu
  • 2020. május 8.

Belpol

Változnak az idők.

Komoly fordulatot vett a magyar politika, 2018-ban még média- és plakátkampányt indított a Fidesz-KDNP-kormány "a migrációt támogató" ENSZ ellen, most meg támogatásáról biztosítja az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának budapesti központjának bővítését – írja a 444.hu a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent rendeletet ismertetve.

false

A határozat szerint a kormány "egyetért azzal, hogy Magyarország tárgyalásokat folytasson az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Budapesten működő Globális Szolgáltató Központjának második ütemű bővítése érdekében".

És ehhez a Pénzügyminisztériumnak intézkednie kell "a kiválasztott ingatlan bérletéről, bútorozásáról és folyamatos üzemeltetéséről, valamint a szükséges forrás biztosításáról".

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.