Két kazán is tönkrement egy szegedi iskolában

  • narancs.hu
  • 2024. január 17.

Belpol

November végén a tanítást kellett felfüggeszteni, most a kollégiumban nincs fűtés.

Két kazán is elromlott egy szegedi iskolában, ahol siket gyermekek tanulnak – tudósít a szeged.hu.

Ez a Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény.  November végén hibásodott meg az egyik fűtőberendezés, akkor a fenntartó tankerület úgy döntött, a javítás idejére tanítási szünetet rendel el, hazaküldte a gyerekeket. 

Most vasárnap az iskolához tartozó kollégium kazánja pusztult el. Ott negyven diák lakik. Néhány szülő hazavitte a gyermekét, akik maradtak, azokat a fűthető, üresen álló termekben, szobákban szállásolták el, ideiglenesen matracokon alszanak. Az intézmény vezetője azt mondta, a kazán javítása már zajlik, addig igyekeznek mindenkiről gondoskodni. 

Az iskola a szegedi Bécsi körúton, egy műemlékvédelem alatt álló épületben működik. A házban tíz évvel ezelőtt energetikai felújítást végeztek 52 millió forintból. A szeged.hu megjegyzi, a munkát az akkor a Tiborcz István érdekeltségéhez is tartozó E-OS Innovatív Zrt., nyerte, és még Simicska Lajos is érintett volt a közbeszerzésben. 

Mivel az eleve hosszú nevű iskola egy másik, a Kozmutza Flóra nevét viselő vásárhelyi iskola tagintézménye, a Hódmezővásárhelyi Tankerület a fenntartója. Ez a szervezet kapta meg a szegedi önkormányzati portál kérdéseit, amelyek arra vonatkoztak, várhatóan mikorra sikerül megjavítani a kazánt. Szerdán délben még várták a választ.

(Címlapképünk forrása: az iskola Facebook-oldala)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.