Újabb Volán-sztrájk készül

  • narancs.hu
  • 2024. január 17.

Belpol

Lázár János pedig azt mondja, nyomásgyakorlás mellett nem tárgyal.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet újabb sztrájkot hirdet január 28-re és 29-re, miután úgy határoztak, nem fogadják el a munkáltató bérajánlatát – írja a Népszava. Dobi István elmondta, ragaszkodnak az egy évre kötött egyezséghez, és korábbi, átlagosan 25 százalékos béremelést lefedő egyösszegű,112 500 forintos követelésüket, minimum 90 ezerre módosítják.

A szakszervezet arról is döntött: nem törődnek Lázár János közlekedési miniszter fenyegetőzésével, aki „nyomás alatt nem hajlandó tárgyalni”.

A miniszter korábban azt mondta, hogy nyomásgyakorlás mellett ne próbáljanak tárgyalni a szakszervezetek, mert „fenyegetéssel nem érnek el jobb eredményt, ezért gondolják át jól, szerveznek-e újabb munkabeszüntetést.”

Lázár ajánlata korábban arról szólt, hogy három év alatt 25 százalékos béremelés lehetséges, az első évben legfeljebb 70 ezer forint.

A bértárgyalás egy hét múlva, január 23-án folytatódik. Ha akkor vagy a sztrájk előtt születik megállapodás, a szakszervezet lefújja a munkabeszüntetést.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.