Két új Leopard harckocsi érkezett a honvédséghez

  • narancs.hu
  • 2024. június 3.

Belpol

„A békéhez erő kell” – indokolta a beszerzést Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A napokban újabb két Leopard 2A7HU típusú harckocsi, illetve vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A Honvédelmi Minisztérium hétfői közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az úgynevezett Leopard 2A7 Driver Training Tank (vezetői oktatójármű) megjelenésével az elmúlt években Németországban sikeresen kiképzett harckocsizó tisztek és altisztek gyártói felkészítése mostantól Tatán folytatódhat. Ez a több hónapos szakmai tanfolyam szavatolja az állomány profi ismereteit az új eszközök használatához.

Ezzel tizenháromra bővült a magyar igények szerint fejlesztett harckocsik száma a vitéz Tarczay Ervin 11. Harckocsizászlóaljnál.

A miniszter arról is beszámolt, hogy 2028-ig összesen negyvennégy darab érkezik Magyarországra a „high-tech haditechnikai eszközből”. A harckocsik érkezéséről Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán is hírt adott, mint írta: „A békéhez erő kell! – ezt az erőt építik a Magyar Honvédség új Leopardjai is.”

A békéhez erő kell! - ezt az erőt építik a Magyar Honvédség új Leopardjai is. Két Leopard 2A7HU harckocsi és vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz!🇭🇺

Posted by Szalay-Bobrovniczky Kristóf on Monday, June 3, 2024

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.