Kétszer is átvilágította Völner Pált az Alkotmányvédelmi Hivatal az elmúlt 6 évben

  • narancs.hu
  • 2021. december 29.

Belpol

Kassai Dániel ellenzéki önkormányzati képviselő kapott választ a titkosszolgálattól, amiből az átvizsgálás tényén túl más nem derült ki.

2015 és 2021 között kétszer is átvilágította az Alkotmányvédelmi Hivatal a korrupciógyanúba keveredett Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium lemondott miniszter-helyettesét és parlamenti államtitkárát. Úgy tűnik, nem találtak semmit, ami miatt büntető eljárás megindítását kezdeményezték volna – vonta le a következtetést Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő a Facebookon közzétett bejegyzésében.

Kassai hozzátette, hogy ha egy nemzetbiztonsági ellenőrzés során kockázati tényező merül fel az átvilágított személlyel kapcsolatban, akkor az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója tájékoztatja a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős minisztert, vagyis Pintér Sándor belügyminisztert. „Ha volt ilyen tájékoztatás, akkor azt Pintér Sándornak meg kellett kapnia” – állapította meg Kassai.

A képviselő szerint mindez bizonyítható, mert a nemzetbiztonsági bizottság ténymegállapító vizsgálatot folytathat le, amely során betekinthet a nemzetbiztonsági szolgálatok nyilvántartásában lévő, egy adott ügyre vonatkozó iratokba is. Kassai szerint amennyiben kiderül, hogy Pintér hallgatott, neki is vállalni kell a politikai következményeket, mint ahogy Varga Juditnak is.

(Facebook/Kassai Dániel)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.