K&H: Külföldön „próbálná ki magát” a fiatalok harmada

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. április 17.

Belpol

Ilyen sokan ezt utoljára 2013-ban és 2017 elején mondták.

A K&H Bank évente felméri és közzéteszi a 19–29 éves fiatalok lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel és családdal kapcsolatos várakozásait. A K&H ifjúsági indexéhez végzett legutóbbi felmérés eredményét vasárnap ismertette az MTI.

Az idei első negyedévben az ifjúsági indexhez készült reprezentatív felmérés eredményeiből azt szűri le a K&H, hogy „csúcsközelbe ért a külföldi munka felé kacsintgatók aránya”.

A felmérés szerint a dolgozók fiatalok 34 százaléka, vagyis harmada azt tervezi, hogy legalább egy időre másik országban teszi próbára magát. Hasonlóan magas arányra a felmérés közel 10 éves történetében csak néhány alkalommal – 2013-ban, 2017 elején – volt példa. Ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka lényegében kizártnak tartja, hogy külföldön próbáljon szerencsét.

A felmérés szerint a 20–29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka úgy gondolja, hogy gyorsan, könnyen találna magának új állást. Ez az elemzők szerint 2020 eleje óta a legjobb eredmény. A fiatalok 11 százaléka viszont pesszimista, azaz úgy véli, nagyon nehezen találna másik állást – olvasható a közleményben.

A K&H jelezte, ahogy Magyarországon átlagosan, a fiatalokat érintően is csökkent munkanélküliségi ráta. A múlt év utolsó negyedében a 20–24 évesek munkanélküliségi rátája 11,1, a 25-29 éveseké 4,1 százalékos volt. Ezek az értékek 2020 harmadik negyedévében még 12,7 és 5,6 százalékon voltak.

Ezzel együtt egyes szektorokban – például a kiskereskedelemben – munkaerőhiányos helyzet alakult ki, sok posztra nincs elég alkalmazott. Sok esetben pedig a meghirdetett pozíciókra nem alkalmasak a jelentkezők – írja a K&H. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.