"Kijelölt célpont vagyunk" (Lágler Katalin, az ONYX Magyarország Kft. igazgatója)

szerző
Varga Béla
publikálva
2002/16. (04. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Miért kellett erőltetni a garéi hulladék égetését, ha ilyen nagy volt a lakossági ellenállás?

Magyar Narancs: Miért kellett erőltetni a garéi hulladék égetését, ha ilyen nagy volt a lakossági ellenállás?

Lapunk több cikkben is foglalkozott a garéi veszélyes hulladék sorsával és az alapítása óta zöld tiltakozások célkeresztjében üzemelő Dorogi Hulladékégetővel. A dorogi környezetvédők a - szerintük - határértéket meghaladó mérgezőanyag-kibocsátással, az égetés után keletkező salak nem megfelelő elhelyezésével és az ivóvízbázis veszélyeztetésével vádolják az égetőt. Nagy vitát váltott ki a hírhedt garéi hulladék egy részének ártalmatlanítása is, amit ellentmondásos eredményű próbaégetések után a Környezetvédelmi Minisztérium végül is leállított. Most megszólal a cég igazgatónője, aki szerint a vádak mögött inkább politikai okok húzódnak meg, mint szakmaiak, hiszen a magyar veszélyeshulladék-ártalmatlanítás kaotikus viszonyai között egy stabil hátterű és biztonságosan üzemelő égető is található.

Lágler Katalin: Mind a két garéi tenderben pályáztunk, de nem nyertünk. A Betonút Rt. nyert először, akkor 1700 tonnát égettünk el alvállalkozóként. Másodszorra a Palota Kft. nyerte el a 2,8 milliárd forintos megbízást. Hozzájuk tartozik a győri égető is, s az utóbbi keresett meg minket, hogy vegyünk részt alvállalkozóként az ártalmatlanításban. Harmincezer tonna az égetőnk kapacitása, és ha nem érünk el bizonyos égetendő mennyiséget, akkor veszteségesen üzemelünk. Nekünk törekednünk kell a rentábilis működés feltételeinek megteremtésére, ami jelentős marketingmunkát is igényel. Ismereteink szerint ma Magyarországon mintegy 100 ezer tonna veszélyes hulladék kerül az égetőkbe évente, ebből mi ártalmatlanítunk 30 ezret, a többit egyéb égetők. A dorogi égető a legjobb nyugat-európai szinten áll, mai áron közel 5 milliárd forintot fordított arra a tulajdonos, hogy Európa egyik legkorszerűbb égetője legyen. Ez utóbbit nem mi mondjuk, hanem maga a környezetvédelmi tárca, amely sok-sok külföldi delegációt hozzánk hoz el, demonstrálni a magyar környezetvédelmi ipar sikereit. Felkészültünk a garéi hulladék égetésére is: a garéi hulladék döntő részét ehhez képest Németországba szállították.

MN: A tendert hasznosításra írták ki, nem égetésre.

LK: Van annak logikája, hogy olyan égetőt kerestek először, ahol sósavat állítanak elő ebből a hulladékból, melynek magas a klórtartalma. De hamar kiderült, hogy ez az abszolút inhomogén, darabos hulladék erre nem alkalmas. Azt a 10-11 ezer tonnát, amit végül kivittek Németországba, ugyanolyan technikával égették el, ahogy mi tudtuk volna. A dorogi égető egy fokkal sem rosszabb, mint a német.

MN: A vita azon volt, hogy sokkal több salak képződik, mint egyébként, és a cégnek - állítólag - komoly gondjai vannak a salak elhelyezésével.

LK: Az évente elégetett harmincezer tonna hulladékból a garéi kétezer tonna volt. Tehát nem ettől van nekünk sok salakunk. Egyébként pedig teljes működésünk nyilvános, a lakosság, a hatóságok és a környezetvédők számára betekinthető. A füstgázból hét komponenst mérünk folyamatosan, ezt számítógép regisztrálja. A lakosság rendszeresen betekinthet az adatokba, a környezetvédelmi felügyelőség is mér félévente.

MN: A lakosság inkább a dioxintól fél, amit nem mérnek ilyen gyakran.

LK: A határérték dioxin esetében egy tized nanogramm egy normál köbméter füstgázban. Ez hihetetlenül kicsiny mennyiség. Ráadásul a mérés hibája 50 százalék körüli, és Magyarországon nincs is akkreditált laboratórium a dioxin mérésére. A lakosság aggodalma persze jogos - de ha az egyik labor 0,022-et (messze a határérték alatt), a másik 0,12-ot (0,02 százalékos túllépést) mért ugyanabból a mintából, a mérési eredmények szakmailag nem értelmezhetők. Ha a boltban vásárolt tíz deka szalámit az egyik ellenőrző mérés 12-nek, a másik 5-nek méri, akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy valamelyik mérleg rossz, mint annak, hogy a mérés manipulált. Akkor - nagyon erős "szakmai-politikai" nyomásra - Turi-Kovács miniszter úr a garéi hulladék égetését leállíttatta. Pedig a garéi hulladék nem különbözik jelentősen a többi hasonló hulladéktól. Inkább politikai okok miatt nem égethetjük a garéi anyagot, nem műszakiak miatt.

MN: Nem az a baj inkább, hogy kicsi a mérési gyakoriság, és nem lehet ilyen kevés adatból pontosabb képet nyerni?

LK: A törvény szerint évente egyszer kell mérni. Nálunk két év alatt tizenhat mérés volt. Ennek egy része hatósági mérés, a másik saját finanszírozású ellenőrző mérés volt. A német TÜV három napon át háromszor mért, így már hihető eredményt lehet produkálni. Ez példa nélküli a magyarországi égetők között. Miután a dioxinmentesítő berendezésünk garanciális, nem érdekünk a mérési eredmények manipulációja.

MN: Azzal is vádolták az égetőt, hogy extraprofitra tesz szert, amikor a salakot alacsonyabb veszélyességi fokozatú hulladékként kommunális hulladékra viszi.

LK: Korábban a szakhatóságok külön minősítették a kazánpernyét és a füstgáztisztítás poranyagait, valamint a salakot. A poranyagok II. osztályú, a salak csak III. osztályú, azaz kevésbé veszélyes hulladék lett. Előtte együtt raktuk le a két anyagot, és II. osztályú volt az egésznek a besorolása. Az égetőnek saját lerakói voltak, nem volt szüksége arra, hogy szeparálja a salakot a porszerű maradékanyagoktól. Amikor a saját lerakói kezdtek megtelni, más megoldás után kellett nézni. Vannak olyan műszaki védelemmel rendelkező kommunális lerakók, amelyek monodepóniában lerakhatnak III. osztályú veszélyes hulladékot is, a salakot mi ilyen helyre visszük.

MN: Így sokkal kisebbek a lerakási költségek, nem?

LK: Nem sokkal. Kisebbek, de nem nagyságrendekkel. Extraprofitról szó sincs. Inkább az az igazi baj, hogy ma Magyarországon a II. fokozatú veszélyes hulladékokat nem lehet elhelyezni sehol, mert az aszódi lerakó egyelőre nem fogad.

MN: Mi a helyzet most az égető saját lerakóival?

LK: A 4. számú salaklerakóra nem kaptunk engedélyt, mert az engedélyezési folyamat közepette többször megváltoztak a jogszabályok. Ez egy nagyon modern lerakó lett volna, szükség is lenne rá, mert az égetés után 25-30 százalék maradékanyag keletkezik. És minél jobb, korszerűbb a füstgáztisztítás, annál több maradékanyagot kell lerakni, illetve elhelyezni.

MN: A 2-3-as lerakóval kapcsolatban merültek fel aggályok. Mi igaz abból, hogy a lerakók alatt a karsztvíz szennyeződött?

LK: Egy geofizikus (aki egyébként földrengésekkel foglalkozik) tartott egy előadást erről a Dorogi Környezetvédelmi Egyesület felkérésére, ahol ezt állította. Nem értem igazán, milyen adatok alapján, hiszen az érintett területről részletes hidrológiai és hidrogeológiai vizsgálatok készültek, amelyek eredményeit, illetve megállapításait az engedélyező és közreműködő összes hatóság elfogadta, nevezetesen azt, hogy a karsztvíz nem szennyeződött, és nem szennyeződhet el.

MN: Lát-e esélyt arra, hogy a dorogi környezetvédőkkel rendeződjék a kapcsolatuk?

LK: Sajnos kezdetektől nagy az ellenállás e csoport részéről. Ez nem mentes érzelmi reakcióktól és egyéni sérelmektől. Hiába próbálunk meg korrekten viselkedni velük. Kis cég vagyunk, csak száz embernek adunk munkát. Mi kijelölt célpont vagyunk. Magyarországon egyébként 43 veszélyeshulladék-égető van, illetve üzemel, ezek közül kettő rendelkezik egyáltalán dioxinmentesítővel, a legtöbbjének még füstgáztisztítója sincs. Ennek ellenére van engedélyük klórtartalmú anyag égetésére. Biztos, hogy keletkezik dioxin náluk is, mert minden égetésnél keletkezik. Ha meggyullad az avar, akkor is. Innentől komolytalannak tartom, hogy nálunk van dioxinszűrő, számos korszerű berendezés, mégis mi vagyunk azok, nem pedig a másik negyvenkettő, ahol lépten-nyomon mérni kell. Mindenki azt hiszi, hogy ha veszélyes hulladékról van szó, óriási a haszon. Csakhogy a mienk nagyon jó, és következésképp nagyon drága technológia, körülbelül 7-8 százalékos haszonkulccsal dolgozunk. "riási haszna csak annak van, aki ezt az ipart tisztességtelenül űzi, és nem megfelelő helyre hordja a veszélyes hulladékot. Sok ilyen vállalkozás van Magyarországon, azokról mégsem beszél senki, pedig a képződő hulladékok nagyobbik részét itt ártalmatlanítják.

Varga Béla

szerző
Varga Béla
publikálva
2002/16. (04. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra