Kincs, ami nincs: alakuló ülést tartott a családügyi kabinet

  • narancs.hu
  • 2017. november 8.

Belpol

Tovább robog a betűszógyártás. Népesedéskutató intézet is lesz.

Megalakult a családügyi kabinet, írja az MTI. Ma volt az első ülés, és bizonyára minden remek lesz, mert elhangzott, hogy legyen egy ún. Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs). A betűszógyártás tehát nem áll meg, valaki nagyon rá van pörögve. Kopp Mária pszichológusként kutatott, szociológiai irányú vizsgálatokat is végzett, s a nevét megöröklő intézet december 1-ével rajtol. Feladata családpolitikai és népesedési kérdések kutatása lesz: „Ezzel is segítve a kormányzati döntéshozatalt.”

Balog Zoltán persze azt is elmondta, hogy a legfontosabbak a gyerekek. Úgyhogy a családok is, ezért kell a kabinet, amely várhatóan havonta ülésezik majd, és javaslatokat, ajánlásokat tehet a kormánynak, döntést azonban persze nem hozhat.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.