Érvénytelenítették a romániai elnökválasztás első fordulójának eredményét
Titkosszolgálati információk szerint Oroszország beavatkozott a választásokba.
Titkosszolgálati információk szerint Oroszország beavatkozott a választásokba.
A Direkt36 oknyomozó riportja elképesztő kavarásokat tárt fel 2018-ból.
A sietség oka, hogy a Fidesz által átírt választási törvény szerint erre csak jövő áprilisig lenne lehetőség.
Ezzel a bölcsességgel reagált Orbán péntek reggel Menczer Tamás ordibálására.
A felmentett zuglói plébános szerint nincs oka magyarázkodni.
Az igazságügyi bérreform politikai feltételekhez kötése veszélyezteti a bírói függetlenséget – írják leveleikben.
A kormány által létrehozott egyetem a jövőre induló tanárképzéséhez szemelte ki az Árpád Gimnáziumot, cserébe fejlesztéseket és jobb körülményeket ígér.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye minden papi tevékenységtől eltiltotta a NER-sztárpapot, miután többen is bejelentést tettek ellene.
Azt írta, hogy a helyszínről, az időpontról és a levezető személyéről Orbán dönthet.
A hazai offshore konstrukció csak a választások után lesz egy kicsit átláthatóbb legalább a hatóságok számára.
Spórolt pár órát, közben elégetett egy rakás pénzt.