Korábbi rendőrkapitány, újdonsült nagyapa a Momentum polgármesterjelöltje Hegyvidéken

  • narancs.hu
  • 2023. október 12.

Belpol

Szerinte a hegyvidékiek a változás oldalán állnak. 

„Dr. Farkas Csaba vagyok, jogász, a Rendőrtiszti Főiskola egykori oktatója, Hegyvidék korábbi rendőrkapitánya, újdonsült nagyapa. Tanultam, tanítottam, majd laktam is a XII. kerületben. Rendőrkapitányként megismerhettem az itt élők mindennapi gondjait, de örömét is. Imádom a természetet, gyerekkorom óta aktívan sportolok – 3. danos, fekete öves karatemester és jógaoktató is vagyok” – írja Farkas Csaba, a Momentum XII. kerületi polgármesterjelöltje friss bejegyzésében. 

Farkas szerint „tavaly már bebizonyosodott, hogy a hegyvidékiek a változás oldalán állnak: történelmi fordulat és győzelem született a kerületünkben”, ugyanakkor addig nem tudnak változást elérni, amíg az önkormányzatban és a parlamentben is kisebbségben van az ellenzék. „A cél tehát csak a győzelem lehet, még ha szó szerint »hegymenet« is lesz”– tette hozzá.

A 24.hu megjegyzi, a kerületet 2006 óta, vagyis 17 éve a fideszes Pokorni Zoltán irányítja. Egyelőre a kormánypárt nem jelentette be az indulását, de vélhetően jövő júniusban is szerepelni fog Pokorni neve a szavazólapon. Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt társelnöke, aki 2019 óta önkormányzati képviselő a Hegyvidéken, azonban a már idén nyáron közölte, hogy elindul a kerületben polgármesteri székért.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.