Gulyás: A kormány a piaci verseny pártján áll a sörben is

  • narancs.hu
  • 2020. június 25.

Belpol

Szigorítások várhatók a KATA-nál.

Gulyás Gergely közölte, továbbra is járványügyi készültség van. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában 9 új fertőzöttet regisztráltak, valamint egy ember hunyt el. Folyamatosan vizsgálják a hatályban lévő intézkedéseket, ugyanis a járványhelyzet kedvezőtlenül alakul a világban, de a környező országokban csökken a fertőzöttek száma.

Továbbra sincs lehetőség nagyobb rendezvények megtartására, de ezen még módosíthat a kormány, a kérdéssel július közepén fog foglalkozni. Már csak azért is fontos ez, mert minden olyan intézkedésre szükség van, ami a gazdaságot élénkíti. Úgy számol a kabinet, hogy 100 – 120 ezer munkahely szűnt meg a járvány miatt

A kormány gazdaságvédelmi operatív törzs felállításáról is döntött, amit Varga Mihály pénzügyminiszter vezet. Ennek feladata az intézkedések ellenőrzése, a vállalkozások kezdeményezéseinek véleményezése, javaslatok megfogalmazása a kormány felé.

2021. július elsejétől a csecsemőgondozási díj a bruttó jövedelem 100 százaléka lesz. A kisadózók tételes adózásának szabályai idén nem változnak, a kormány olyan módosító indítványt terjeszt elő, ami a visszaélések megszűnését célozza. Olyan adórendszerre van szükség a miniszter szerint, amely a kisvállalkozásokat segíti, és amely nem ad lehetőséget a visszaélésekre.

A nemzeti konzultáció elindult, a borítékok kézbesítése folyamatban van.

*

Gulyás a tájékoztató után újságírói kérdésekre is válaszolt,

  • Nem ért egyet azzal, hogy Budapesten növelik a parkolási díjat, szerinte ez nem old meg semmit,
  • A kormány azt szeretné, hogy a főváros felújítsa a Lánchídat, amiért a támogatását kínálta, de ez nem kellett Budapestnek,
  • Szél Bernadett és Hadházy Ákos konzultációs ívek begyűjtésére vonatkozó kezdeményezésére úgy reagált, hogy az ellenzéki képviselők inkább válaszolják meg a kérdéseket,
  • Szerinte október 13. óta több mint 8 hónap eltelt, a Lánchíd kérdésében pedig még mindig nem történt előrelépés, pedig Tarlós István korábbi főpolgármester gazdálkodásának köszönhetően hatszor annyi pénz áll rendelkezésére Budapestnek,
  • A magyar kormány már 25 millió eurót kifizetett a trieszti kikötőért, összesen pedig 31 milliót kell biztosítania,
  • Helyesnek tartja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte az érettségizőket,
  • A kormány egyetért Kósa Lajos sör és üdítőital piacot megreformáló kezdeményezésével, ugyanis „a piaci verseny pártján áll a sörben is”,
  • Szeptembertől folytatódhatnak a kormány és a főváros egyeztetései,
  • 75 ezer ember számára teszi lehetővé a diploma átvételét az, hogy a járványügyi helyzet miatt nincs szükség nyelvvizsga megtételére, eddig 42 ezren vették át a diplomájukat,
  • Az Index körül kialakult helyzetről azt mondta, a sajtószabadságot biztosítja a kormány,
  • A gyöngyöspatai kártérítés az állammal szemben is érvényesíthető, és akkor az állam fizetni fog,
  • Nem változik a havi 50 ezer forintos KATA-díj,
  • Nincs egységes álláspont az idei gazdasági teljesítményről, de ha lesz második hullám, akkor a recesszió elkerülhetetlen,
  • A jövő hétig a maszkviselésre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint eddig,
  • Nem kell aggódni az egyetemek függetlenségéért amiatt, hogy egy miniszter van a kuratóriumának az élén,
  • Egyetért Palkovics László innovációs miniszterrel abban, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak tiltakozása politikai alapú,
  • A kormány továbbra sem támogatja, hogy a migrációról ne nemzeti hatáskörben döntsenek, mert a bevándorlás és a terrorizmus között jól látható kapcsolat van,
  • Az iskolaőröknek feltehetőleg a pedagógusbéreknél kevesebbel kell majd számolniuk,
  • Az egészségügyi válsághelyzetben nem korlátozzák a gyülekezési jogot,
  • Mintegy 10 ezer lélegeztetőgépet vásárolt Magyarország, viszont ezekre az eszközökre nincs megfelelő mennyiségű szakember, viszont az orvosokat lehet pótolni, a gépeket nem,
  • Jelentős pluszforrást biztosít a kormány az állami cégeknek, hogy a munkaerőt meg tudják tartani,
  • Több mint 300 milliárd forintot költöttünk lélegeztetőgépekre, ha ezek közül el kell adni valamennyit, akkor nem az lesz az elsődleges szempont, hogy visszanyerjük a pénzünket,
  • A fővárosnak 6 plusz 1 milliárd forintot ajánlott fel a kormány, de Budapest ezt sem kéri. A vezetés nem a Lánchidat akarja felújítani, hanem vitatkozni akar a kormánnyal. Ha Tarlós István lenne a főpolgármester, már a felújítás végén járnánk,
  • Budapest az előző vezetés ideje alatt létrejött korrupciós ügyeket vizsgáló bizottságot állított fel, amiről Gulyás azt mondta: bárki, bármit nyugodtan vizsgálhat,
  • Nincs napirenden az egészségügyi államtitkárság kiválasztása az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Figyelmébe ajánljuk