Kósa: a Fidesz épít, az ellenzék rombol

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 29.

Belpol

Szerinte az ellenzék teljes alkalmatlansága és kilátástalansága áll szemben hozzáértő emberek sokaságával.

A politikus szerint míg a kormánypárti polgármesterjelöltek építeni, fejleszteni akarnak, az ellenzékiek háborúzni. Kósa Lajos megválasztott alelnök, a Fidesz tisztújítási kongresszusán tartott beszédet.

Arról is beszélt, hogy ébernek kell lenni, mert például Olaszországban, amikor Matteo Salvini még belügyminiszterként megpróbálta lezárni a határokat, a baloldal "erre alkalmas" polgármesterekkel telepítette be a migránsokat.

Megjegyezte azt is: a szegediek helyében elkezdene aggódni, mert amikor az Európai Parlament korábbi elnöke, Martin Schulz Szegeden járt, Botka László MSZP-s polgármestert megbízható embernek nevezte, és azt mondta, ott szeretik a migránsokat.

Budapestről szólva Kósa Lajos azt mondta: csak egy jelölt, Tarlós István főpolgármester, az ország legtapasztaltabb önkormányzati politikusa alkalmas a város vezetésére. Ő olyan csapattal néz szembe, amelyikben van "egy proteinsámán, egy celebmatador és Karácsony, aki még Gergelynek is alkalmatlan, ezért szólítja mindenki Gerinek" - közölte az ellenzéki főpolgármester-jelöltekről.

Kósa után a Fidesz több polgármesterjelöltje is felszólalt, láthatóan ugyanarra a szálra fűzték fel a mondandójukat, mintha előre megírták volna nekik a beszédeket. A kihívók alkalmatlanok, migránsokat akarnak betelepíteni, a Fidesz épít, fejlődnek a városok, mert szövetségben vannak a kormánnyal és így tovább.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.